szalanczy052011-ben ment el közülünk Szalánczy Béla, a MAFOSZ Felügyelő Bizottságának és a FOTÓ Natura Természetfotósok Egyesületének elnöke.
Kedvenc fotós helyszíne, a Hortobágy lett nyugvóhelye, ahol hőlégballonról szórtuk szét hamvait családja és fotós barátainak jelenlétében, így beolvadt a természetbe, a vonuló madarak világába, a magyar nép hagyományait őrző földtakarót erősítve.


Emlékére immár második alkalommal szervezett emléktúrát lánya, a FOTÓ Natura új ügyvezető elnöke, Herbályné Szalánczy Ildikó. Október 11-én a Hortobágy déli részét járta be a csapat, fotós témákra lesve. Szombaton délelőtt, a csodálatos őszi napsütésben élveztük Tiszacsege termálfürdőjét – hiszen ezt Béla sem hagyta volna ki sosem – délután pedig a szórás helyére vonultunk.

szalanczy03 szalanczy07 szalanczy09

Meghitt ünnepség keretében emlékeztünk Bélára, felidézve egy-egy maradandó élményünket, mely hozzá kötődik, majd elénekeltük a FOTÓ Naturások indulóját.
Csodás naplemente ígérkezett, ezért egy magasleshez autóztunk, hogy az esti darubehúzás gyönyörű látványát, a teli napkorongban megfotózzuk.  Felejthetetlen élményben volt részünk!  Béla kedvenc eledelével a slambuc-vacsorával zártuk a napot, mely az összeszokott társaság családias és vidám hangulatával lett teljes. Az emléktúrát hagyományőrzően, minden évben megtartjuk, melynek továbbra is örömmel leszek részese, hiszen a múlt baráti emlékeit tovább vihetjük a jelenbe is.

Fabó Katalin és Herbályné Szalánczy Ildikó