A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA központi ünnepségét a ceglédi Kossuth Múzeumba 2013. augusztus 25-én tartotta a MAFOSZ.
Szalisznyó Emília fuvolaművész játékával kezdődött a rendezvény. Reznák Erzsébet múzeumigazgató köszöntötte a szép számban megjelent vendégeket. Majd felelevenítette a nap jelentőségét és történetét.
Horváth Imre, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke az elmúlt több mint százhetven év fotótechnikai változásaira utalt. A falakon látható MAFOSZ Szalon, illetve a megjelentetett Fotó-Hungarikum 2013 album képeinek kapcsán elmondta: fontosnak tartja, hogy a fotóművészeti alkotások tárgyiasuljanak, s ne csak néhány másodpercig vetített villanások legyenek. Utalt arra is, hogy a megváltozott körülmények között az ilyen kiállítások, albumok megjelentetése a jövőben csak közös összefogással, a befogadók tevőleges részvételével lehetséges.
Nem hagyta szó nélkül azt a fotósokat érintő, életszerűtlen törvényi változást sem, mely szerint a jövőben nemcsak a képek közzétételéhez, hanem már az elkészítésükhöz is előzetes engedélyt kell kérni az alkotás alanyaitól. (S ez a törvény a sajtószabadság, a Magyar Sajtó Napján, 2014. március 15-én fog életbe lépni !?)
Minden évben a Magyar Fotográfia Napi rendezvény alkalmával adja át a MAFOSZ az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2013 és az Év Fotográfusa 2013 címet. Mátyus Károly, a MAFOSZ Kitüntetési Bizottságának elnöke idén az Év Fotóművészeti Alkotócsoportjának oklevelét és plakettjét a kalocsai Duna-táj Fotókörnek, az Év Fotográfusa elismerést Kerekes Istvánnak (EFIAP/p) adta át. (Az eseményről beszámolt a Kisalföld napilap is.)
A MAfosz elnöke itt adta át Papp Eleknek az EFIAP ezüst fokozatát, valamint az idei Fotóművészeti Nyári Egyetem diplomáit.
(A XXX. MAFOSZ Szalon 2013. szeptember 30-áig látogatható.)
Kisfaludi István képes beszámolója:
https://www.mafosz.hu/magyar-fotografia-napja/70-a-magyar-fotografia-napja-cegleden.html#sigProIdd038c2d735