Benke FerencBENKE FERENC HonES-Mafosz fotóművész, a kalocsai székhelyű Dunatáj Fotókör alapító tagja, 2014. október 2-án, 82 éves korában – az örök fény felé fordulva – átadta lelkét teremtőjének. Tudásvágya és tudásának, élettapasztalatainak továbbadása, mindannyiunk számára követendő példa kell hogy legyen a jövőben. A fotózás területén a hagyományos képi és tematikai megfogalmazások tisztelete mellett, a kezdeményező készség és az új megoldások keresése jellemezte.

Bővebben: Az örök fény felé fordulva

Sidló GáborSzomorúan tudatjuk, hogy dr. Sidló Gábor, a Miskolci Fotóklub Egyesület tiszteletbeli elnöke, a klub alapítótagjainak egyike, a MAFOSZ életműdíjas és aranydiplomás fotóművésze (HonE-MAFOSZ, E-MAFOSZ/g), szombatra virradó éjjel, 84 éves korában elhunyt.

Búcsúztatása a miskolci Mindszeti temető evangélikus ravatalozójából, 2014. augusztus 22-én, 15 órakor lesz.

Prunner Laszlo2014. július 11-én elhunyt Prunner László, HonES-MAFOSZ, MAFOSZ életműdíjas, aranydiplomás fotóművész, a Soproni Fotóklub örökös korelnöke.

1938. május 16-án született Sopronban. 18 éves kora óta aktív tagja, 1975–1996-ig vezetője volt a Soproni Fotóklubnak. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségében megalakulásától (1983) tevékenykedett. 1992-től területi alelnökként végezte feladatait közel 10 éven át, részt vett a Kitüntetési Bizottság munkájában. A Kisalföld és Pannónia Szalon létrehozásában is aktívan közreműködött.

Bővebben: „Sopron, család, fotó...”

Sebestyén LászlóMindannyian tudtuk a végzetes tényeket, de vele együtt mindannyian hinni akartunk a megváltoztathatóban. Reményeink immár szertefoszlottak, kedves fotóstársunk – a Fotóművészeti Nyári Egyetem utolsó napján – elhagyott bennünket.

Sebestyén Laci 1996 óta fotózott intenzívebben. A MAFOSZ-ban 2008-tól tevékenykedett, és 2009-ben lett tagja az APS Stúdiónak.

Bővebben: Sebestyén Lászlóra emlékezünk

A Székesfehérvári Fotóklub nyugdíjas és örökös tiszteletbeli művészeti vezetőjétől Nagy Ottó Sándor fotóklubtagunktól.
2013. március 21-én kora reggel a kórházi ágyán elhunyt, hosszas betegsége és balesete, melyeket türelemmel és méltósággal viselt, végül még is csak legyőzték Őt.
A 86. születésnapja előtt pár hónappal egy szebb világba költözött, ahol élete legnagyobb szenvedélyének a fotográfiának hódolhat.
Több mint fél évszázados fotós tevékenysége során több generációnyi ifjú és kezdő vagy haladóbb, a fotózás iránt érdeklődővel ismertette, szeretette meg a fotózást.
Nála szenvedélyesebben talán senki nem foglalkozott a „Fotóklub tevékenységgel, klubépítéssel”.

Bővebben: Búcsúzunk! – Nagy Ottó Sándortól

Életének 91. évében rövid betegség után elhunyt Tarczai Béla fotóművész. Tarczai Béla pályafutása alatt mintegy félszáz hazai kiállítást szervezett és rendezett. Tizenöt egyéni tárlata volt itthon és külföldön, életmű-kiállítását 2002-ben, 80. születésnapja alkalmából rendezték meg a Miskolci Galériában. Ezen kívül számos csoportos pályázaton, kiállításon vett részt, több díjat nyert. Utolsó tárlatát 90. születésnapja alkalmából 2012. december 12-én nyitották meg a Miskolci Galéria Feledy-házában.

Bővebben: Elhunyt Tarczai Béla fotóművész