Kecskeméti Fotókör
A Kecskeméti Fotókör elődje 1939-ben alakult, a történelmi viharok után 1959-ben újjászerveződött. A következő évben a Klub rendezte az „Európai Fotószalonok Kiállítását” Kecskeméten. Vincze János vezetése alatt 1988-ban elnyertük a „Kiváló Egyesület” címet. A fotókör fennállása óta többször átalakult, jelenlegi formájában 2011-től új vezetővel (Nagy Krisztián) és új helyen a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ berkein belül (2015-től Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ) folytattuk munkánkat, ahol technikai támogatást és kiállítóteret is biztosítanak számunkra. Elmondható, hogy évente megrendezésre kerülő csoportos kiállítást rendezünk, illetve több tagunk büszkélkedhet önálló kiállítással is. A fotókör tagjai által alkalmazott fototechnikák között a digitális fényképezés mellett megtalálhatóak az archaikus fotóeljárások is. A fotókör fennállása óta, a tagjai több száz kiállításon szerepeltek alkotásaikkal, a zsűri elismerését elnyerve.