hzoli DSC01551 1A Kőbányai Fotóklubnál hagyományai vannak a közös fotózásnak. Tavasszal és ősszel gyakran megyünk többnapos fotós túrára. Minden hónap második szombatján fotós sétát szervezünk volt klubvezetőnk, Farkas Laci irányításával. És helye van a spontán szerveződésnek is, amikor összeáll egy kocsinyi fotózni vágyó klubtag és egy nagyjából egyeztetett programot próbál végrehajtani.
Fotók: Szepesi Julianna és Horváth Zoltán {gallery lightbox=boxplus lightbox:thumbs=outside}Tgszervezetek_eletebol/2014/kobanya_bokod{/gallery}
Legutóbbi ilyen fotózásunk alkalmával a megunhatatlan bokodi hűtőtónál kezdtünk hajnalban. Ködben és felkelő napban reménykedtünk. Egyik sem adatott meg. Volt helyette napraforgótábla az út szélén és egy kis szemerkélő eső. Ezután a tatai derítőtó következett még mindig szürkeségben, majd a napot Esztergom alatt, a dunai szénrakodó torony fotózásával zártuk. A napocska addigra már előbújt és szépen beragyogta a Dunaparton álló többemeletes kavicshegyeket, a feltúrt környezetet és egy féligkész teherkomp-kikötőt a szénrakodóhoz legközelebb eső partszakaszon.
Nem hivatalos információ szerint a dunai szénrakodó tornyot, ezt a különleges ipari műemléket is fel fogják újítani a közeljövőben. Aki még a mostani állapotában szeretné lefotózni, az igyekezzen.
Szepesi Julianna

Kőbányai Fotóklub