Prunner Laszlo2014. július 11-én elhunyt Prunner László, HonES-MAFOSZ, MAFOSZ életműdíjas, aranydiplomás fotóművész, a Soproni Fotóklub örökös korelnöke.

1938. május 16-án született Sopronban. 18 éves kora óta aktív tagja, 1975–1996-ig vezetője volt a Soproni Fotóklubnak. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségében megalakulásától (1983) tevékenykedett. 1992-től területi alelnökként végezte feladatait közel 10 éven át, részt vett a Kitüntetési Bizottság munkájában. A Kisalföld és Pannónia Szalon létrehozásában is aktívan közreműködött.

„Fotózni, szakmai tudásban fejlődni egyedül is lehet, de csoportosan, egymás véleményét meghallgatva, egymás tapasztalataiból gazdagodva könnyebb” – vallotta. Gyakorlati útmutatói, őszinte, néha kíméletlen, de mindig építő kritikái vittek minket előbbre. Nagyban hozzájárult, hogy jelenleg az ország egyik legsikeresebb fotóklubja vagyunk.

„Sopron, család, fotó – ez az életem!” – ez volt életfilozófiája.

Képein és tanításain keresztül örökké velünk lesz, s az új generációk is tanulhatnak munkáiból.

Búcsúzunk, emlékét örökké megőrizzük, s kívánjuk, hogy odafent égi fényekben legyen része!

Hipságh Gyöngyi

AFIAP, E-MAFOSZ/b