A csepeli Réti Pál Fotóklub jubileumi fotókiállítással ünnepelte fennállásának nyolcvanötödik évfordulóját. A klub huszonegy fotósa – Bárány Tibor, Berta Béla, Borbély Lajos, Czuni Imre, Gábori Attila, Hatvani Ágnes, Hodossy Ilona, Kis Sándor, Kollár László, Kovács Gyula, Mizik Zsuzsa, Molnár Fanni, Oberländer Sándor, R. Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona, Szabó Csaba, dr. Szinay Miklós, Tóth László Zoltán, Tüske István, Varga Csaba, Végh Péter – tárta elénk alkotásait a Csepeli Munkásotthonban, a Galéria 21-ben.
A megnyitón az Egressy Béni Református Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatóinak játéka után Nagy József igazgató megnyitóbeszédében Márai Sándor Füveskönyvéből idézett.

Horváth Imre, Komondi Ágnes, Niksz Gyula.
2013. október 4-én a Budaörsi Városháza aulájában tartottuk meg a 33. Országos Diákfotó Kiállítás megnyitóját és díjkiosztó ünnepséget. A megnyitón köszöntőt mondott: Török István alpolgármester úr. A kiállítást megnyitotta: Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke.
A díjátadásról készült riport: http://www.bvtv.hu/archivum/2013/2013-10-09.html
A megnyitón adtuk át a 2012/13-as tanév Országos Diákfotó Pályázatának díjait. Az Országos Diákfotós Pályázat eredményét Réber Anikó ismertette.
A Budapesti Művelődési Központ adott helyet az idei Utazás a világ körül 2013 pályázat kiállításának. A BMK megújult galériájában Vadócz Zsuzsa rendezte be a tárlatot. Ő köszöntötte a megjelenteket a Magyar Fotográfia Napjához is kapcsolódó rendezvényen, majd Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke ismertette a pályázatot.
A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA központi ünnepségét a ceglédi Kossuth Múzeumba 2013. augusztus 25-én tartotta a MAFOSZ.
Szalisznyó Emília fuvolaművész játékával kezdődött a rendezvény. Reznák Erzsébet múzeumigazgató köszöntötte a szép számban megjelent vendégeket. Majd felelevenítette a nap jelentőségét és történetét.
Horváth Imre, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke az elmúlt több mint százhetven év fotótechnikai változásaira utalt. A falakon látható MAFOSZ Szalon, illetve a megjelentetett Fotó-Hungarikum 2013 album képeinek kapcsán elmondta: fontosnak tartja, hogy a fotóművészeti alkotások tárgyiasuljanak, s ne csak néhány másodpercig vetített villanások legyenek. Utalt arra is, hogy a megváltozott körülmények között az ilyen kiállítások, albumok megjelentetése a jövőben csak közös összefogással, a befogadók tevőleges részvételével lehetséges.
Az Utazás a világ körül 2013 pályázatra 131 alkotó 987 alkotással nevezett. Színes kategóriában 509 kép közül 52 szerző 74 képét, monokróm kategóriában 478 kép közül 46 szerző 67 képét választotta a zsűri a kiállításra. (A zsűri tagjai voltak Molnár Ferenc EFIAP/s, Koós László EFIAP, E-Mafosz/b és Horváth Imre EFIAP, E-Mafosz/b.)
A kiállításra nevezők és alkotásaik száma harmada a korábbi évek pályázatainak, így a zsűri is kisebb számú képet választhatott a tárlatra, 4-5. díjat nem adott ki, és a különdíjak számát is mérsékelte.
A kevés nevezés (és könyv-előrendelés) miatt az album kiadása is nehéz.
MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA központi ünnepségére
a ceglédi Kossuth Múzeumba 2013. augusztus 25-én 11 órára.
Köszöntőt mond Reznák Erzsébet múzeumigazgató
és Horváth Imre, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke.
Közreműködik Szalisznyó Emília fuvolaművész.
A rendezvény alkalmával adjuk át az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2013 és az Év Fotográfusa 2013 címet.
Bővebben: Meghívó a MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA központi ünnepségére