érem2014. év tavaszi közgyűlésen a Mafosz küldöttei elfogadták a Mafosz új Pályázati és Kiállítási Szabályzatát. Ebben szabályozták a FIAP-pályázatok rendezéséhez való hozzájárulás feltételeit. A MAFOSZ díjak felajánlásával kíván a FIAP-pályázatok rendezésében részt venni.

A Mafosz védnökséggel rendezett pályázatok rendszerét is módosította. Lehetőség van a Mafosz plaketteken túl, önköltségi áron díjak igénylésére is.

A mintakollekció elkészült.

FIAP-pályázat rendezéséhez való hozzájárulást a MAFOSZ abban az esetben adhatja meg,
ha a rendező vállalja, hogy

  • a FIAP által előírtakat teljesíti,
  • a MAFOSZ pályázati és kiállítási szabályzatának FIAP előírásaival nem ütköző részeit tekinti irányadónak pályázatában,
  • díjakat vásárol a MAFOSZ-tól (MAFOSZ tagszervezetek önköltségi áron, egyéb rendezők az Elnökség által évente meghatározott térítés ellenében),
  • honlapján (v. a pályázat önálló honlapján) legalább öt évig az eredmény visszakereshetőségét biztosítja,
  • a pályázat eredményét, illetve a kiadott katalógust a Fotósélet és a MAFOSZ honlapja és a MAFOSZ archívum számára digitálisan megküldi;

ha a rendező a pályázatot megelőző max. 3 éven belül nemzetközi, országos vagy kiemelkedő regionális pályázatot, vagy FIAP-pályázatot rendezett (ennek visszakereshetőségét biztosítja).