Varga Szilárd fotóművész – akit sokan csak Szilu-ként ismerünk – 1979. szeptember 5-én született Nagykanizsán. Eredeti végzettsége szerint számítástechnikai technikus, akit a 3D grafika iránti érdeklődése vitte el a művészeti irányba, később tördelőszerkesztő grafikusként dolgozva került közel a fotókhoz.

A fotózást relatív későn, 30 éves kora után, 2010-ben kezdte csak el. Először digitális eszközökkel, majd később kezébe véve egy nedves kollódiumos képet döntötte el végleg: neki ez a világ kell. Változatos, több mint 170 éves fotótörténeti technikákkal, archaikus eljárásokkal – nedves kollódiumos eljárás, cianotípia, argentótípia, sópapír és alterációi - kezdett el foglalkozni, az internetet bújva, hozzá hasonló érdeklődésű emberektől mindent autodidakta módon tanult, s büszke volt rá, hogy nincsen szakirányú végzettsége. Mottója: „»Alkimista« fotóamatőr (EFIAP, A-MAFOSZ) vagyok és többnyire pucér emberekről készítek felvételeket. Ezüstből.”

Negatívjait, nagyításait maga dolgozta ki a kezdetektől fogva. Épített lyukkamerát, hulladékból nagy formátumú fényképezőgépet papírnegatívumokhoz, nagyítókból objektíveket. Alkotásai, fotói egyediek, egyszeriek, hiszen egy eredeti példány létezik belőle, analóg módon nem replikálhatóak.

„Hiszem, hogy a fotó helye egy albumban vagy a falon van és nem a felhőben.” – vallotta.

2012-ben, hosszas unszolásra ellátogatott a Kanizsa Fotóklubba. Az első benyomások a klubtagságra sarkallták, melyről később így írt: „A klubhoz való csatlakozást életem egyik legfontosabb állomásának tartom”. A fotóklub keretein belül 2014 nyarán szerezte meg első pályázati elfogadását, ami hatalmas löketet adott neki, célja az AFIAP minősítés volt, melyet kicsit túlteljesítve 2017-ben egyből EFIAP lett. Ugyanebben az évben szerezte meg az A-MAFOSZ címet is, 500 feletti elfogadással, több mint 28 országban megjelent képpel.

2017-ben a Kanizsa Fotóklub tisztújítóján egy régi gondolatát megvalósítva jelentkezett az elnöki tisztségre, melyet jelentős többséggel nyert el. A feladatot teljes elánnal, hittel és szeretettel végezve, megtiszteltetésnek tekintve a bizalmat. Keze nyoma ott volt a klub minden fotókiállításán, pályázatra küldött anyagán és internetes felületein.

Kiállításaival számtalan településen megfordult – országhatárainkon belül és kívül is, de pályázatokra beküldött és kiállításokon, katalógusokban szereplő képeivel távolabbi helyeken is ismertté tette nevét és a Kanizsa Fotóklubot, melynek színeiben indult.

Halála után, 2025. május 2-án a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Posztumusz Életműdíjat adományozott a fotóművészet szakmai, közéleti és társadalmi területén végzett kiemelkedő munkájáért.

Emlékét a Kanizsa Fotóklub örökké megőrzi.