Kiállítások, megnyitók, események:
*
2010. december 15-én Csíkszeredán, a Nagy István Művészeti Líceum Galériájában mutatták be, a Pottyandon szeptember 7-13 között szervezett ifjúsági fotótábor résztvevőinek - Bálint Sándor Zsolt, Bartis Barna, Fejér Bernadett, Fekete Rozalinda, Gábos Szilárd, Illyés Ágota, Kelemen Kinga, Kézdi Csenge, Lázár Csilla, Páll Áron, Simó Tamás, Simon Ágota, Vikárius Réka - kiállítását. A tábor szakmai vezetője Erdély Bálint Előd és Veres Nándor volt.
*
Az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület Budapesten kiállítást rendez 2011. január 11-től Szathmári Pap Károly fotográfiáiból. A Molnár Attila és Ördög Róbert gyűjteményéből válogatott fotók többsége korábban még nem szerepelt tárlaton. A kiállításhoz Szathmári Pap Károly munkásságáról szóló előadások is társulnak. A rendezvény házigazdája a Közép-Kelet Európai Kulturális Intézet lesz.
*
A Prizma Kör által szervezett FÉNY ÁRNYÉK SZÍN VILÁG című fotókiállítás képei megtekinthetők ezen a címen: http://prizmakarika.blogspot.com/2010/09/feny-arnyek-szin-vilag-palyazat.html
*
A XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás közönségszavazásának nyertese: Kerekes M. István EFIAP/s (Mosonmagyaróvár) szabadfoglalkozású fotóriporter „Yelena” c. képével, amely az érvényes szavatok 12,5 százalékát kapta meg. Kerekes M. István egy évvel korábban, a XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállításon is közönségdíjas lett „A favágó és gyermekei” c. fotójával. Az alkotóról és a képről szóló cikk itt olvasható: http://www.sajto-foto.hu/2010/hir/duplazott-a-nyertes-a-yelena-cimu-kep-nyerte-el-a-xxviii-magyar-sajtofoto-kiallitas-kozonse És itt is: http://muosz.hu/print.php?id=2768
*
Megkezdődött a közönség szavazás az Együttlét fotópályázatra beérkezett és már zsűrizett alkotásokra. Látogasson el a www.egyuttlet.eu weblapra, hol megtekinthetők a bejutott képek.
*
Sáringer Márta fotókiállítása a XI. kerületi Újbudai Pedagógiai Intézetben láthatók 2011. január végéig. Ezt követően a kiállítás Közművelődési és kiállítási intézmények által kölcsönözhető.
*
2010. december 13-án a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) 17 órakor "Az út"* címmel nyílik Hajdu György aranydiplomás, életműdíjas fotóművész emlékkiállítása. A kiállítást ifj. Hajdu György és Fabó Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitja meg.
*
2011. január 11-én 17 órakor Miskolcon, az Ifjúsági és Szabadidő Házban (Győri kapu) Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész nyitja meg Kerekes K. István (Kazincbarcika) (L)élek című fotókiállítását. A tárlat látogatható február 15-ig, hétköznapokon 9-19 óra, szombaton 9-13 óra között.
*
A Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete 2010. évi természetfotó pályázatának eredményei:
Az „Év Vadvilág Természetfotósa” fő díj győztese: Imre Tamás. Az „Év Képe” díj győztese: Darázs Zsolt.
További tíz kategóriában adtak ki díjakat. A teljes lista megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon.
*
2010. december 19-én 12 órától az abásfalvi képtárban fotókiállítás nyílik Homoródmenti vasárnapok címmel. A kiállítást megnyitja: Cseke Gábor újságíró és Barabás Áron unitárius lelkész. Kiállít a Szeptemberi fotósulisok alkotócsoport és barátaik: Ádám Gyula, Erdély Bálint Előd, Fülöp Szilárd, Hegedűs Enikő, Kelemen Csaba András, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Molnár Attila, Sütő Gábor, Veres Nándor, Virágh Zsuzsa, Vitos Hajnal.
*
A Heves Megyei Fotóklubban 2010. dec. 3-án 19 órakor Molnár István Géza E-MAFOSZ/g Úti képek címmel Olaszországról tart vetítést. A negyedév legjobb képe c. pályázat nyilvános zsűrizése pedig dec.17-én 19 órakor történik. Mindkét esemény a BBKH-ban, a Knézich K. u. 8. 104-es termében kerül megrendezésre.
*
Szentesi Fotókör kiállítását a Vajdasági Fotó-, Film-és Videoszövetség Fotógalériájában (Újvidék, Szerbia, Nikola Pasity u. 34.) mutatták be. A megnyitóról készült képek megtekinthetők: http://geza.jopajtas.info/SZENTES/index.html
Katalógus PDF-ként itt: http://geza.jopajtas.info/ccc/Szentesi-Fotokor-27-XI-2010.pdf
*
65th Bristol International Salon of Photography 2011 pályázati feltételei itt olvashatók: www.bristolphoto.org.uk továbbá a www.mafosz.hu weblapon is.
*
Mészáros Annarózsa Legyen a zene mindenkié című fotókiállítása 2010. december 13-án 15.30-kor nyílik meg a Pasaréti Kájoni János Ferences Házban (Bp., II. ker., Szilfa u. 4.).A tárlat a hónap végéig látogatható.
*
Megjelent a Természetfotó Magazin téli száma, számos cikkel és illusztrációval. Megtekinthető a www.termeszetfotomagazin.hu címen.
*
Leveles Zoltán és Juhász Balázs Álmom India című könyvbemutatója és fotókiállítása 2010. december 7-én 19 órakor kezdődik Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az érdeklődők megtekinthetik a Guru című filmet is Tóth Tamás rendezésében.
*
A Csillaghegyi Közösségi Házban (Bp., III. ker., Mátyás király útja 13-15.) tartott "Népek napja Finnország" című program része Csorba Károly (APS Stúdió) Juhannus című fotókiállítása is, amely december 31-ig látogatható.
*
Veszprémben, a Zeneművészeti Középfokú Szakiskolában nyílt meg " A tél varázsa " címmel a Bakony Fotóklub kiállítása. Kiállítók: Békefi Antal, Guzmits Viktória, Gazsi József, Gyurom János, Láng Tibor, Mátyus Károly és Nagy Timea. A tárlat a téli szünetig látható a tanintézményben.
*
Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész 2010. december 7-én 19 órakor a Rotary-klubban Eger régi és új városképeiből tart vetítettképes előadást. Helyszín: Hotel Flóra klubterme Eger Fürdő u. 5.
*
Pannon Egyetem Fényképészköre és a HEMO Fotóklub által kiírt "MINDENNAPJAINK" című fotópályázat beadási határidejét 2011. 01 15-ig meghosszabbították. A nevezési díjat eltörölték. További információk: Ruppert Tamás e-mail: ruptomi22@gmail.com Pályázati kiírás: http://fotokor.tk
*
2010. december 13-án 17 órakor nyílik Nagy Sugár (Kőbányai Pataky Fotóklub) fotókiállítása Veszprémben, a Városi Művelődési Központ Fotógalériájában (Dózsa György u. 2.). Látogatható 2011. január 15-ig.
*
2010. december 13-án a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) 17 órakor "Az út"* címmel nyílik Hajdu György aranydiplomás, életműdíjas fotóművész emlékkiállítása. A kiállítást ifj. Hajdu György és Fabó Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitja meg.
*
Kövesi Eszter fotókiállítását Máthé András nyitja meg a debreceni Mezon Galériában (Batthyány u. 2.b.) 2010. november 29-én 17 órakor. A kiállítás december 17-ig látogatható hétköznapokon 10-18 óra között.
*
Neszmély Általános Iskolájában tekinthető meg Tarjáni Antal Lyukkamerám terei című fotókiállítása, 2010. november 28-tól december 22-ig.
*
2010. november 28-án a nagyszebeni Ars Hungarica fesztiválon, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ rendezésében Székely panoráma címmel fotókiállítás nyílt a Tanács Toronyban, a HMKK csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
*
Dusa Gábor fotóriporter kiállítása az Ágens Fotóművészeti Galériában (Bp., II. ker., Fő u. 73.) 2010. december 4-én 11 órakor nyílik. A képeket Halász Tamás kritikus és tánctörténész méltatja. A tárlat december 16-ig látogatható. További információk www.agens90.com
*
Rideg Ferenc E-MAFOSZ /b (Alba Regia Fotóklub, Székesfehérvár) Az ember és természet című kiállítása Székesfehérváron, a Helyőrségi Klub emeleti galériájában (Malom u. 2.) nyílik meg 2010 december 6-án 18 órakor. Megtekinthető 2010 december 31-ig.
*
A Veszprémben a Hagyományőrzők Fény és árnyék című tárlatán a Bakony Fotóklub négy szerzőjének - Gazsi József, Gyurom János, Láng Tibor és Mátyus Károly - kollekcióját állították ki.
*
A 6. Dunamenti Fotográfiai Ősz program sorozat részeként nyílik meg Naszvad (Szlovákia) Stúdió Galériájában a X. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás 2010. december 3-án 17 órakor. Köszöntőt mond Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke.
*
Elkészült Lángh Gábor AFIAP (Soproni Fotóklub) honlapja, melyen a jelenleg is látogatható "Mesterek és mesterségek" című kiállítás képein kívül sok más galéria is megtekinthető: http://www.langhgabor.hu
*
Vizúr János (Nimród Fotóklub, Budapest) Sejtelmek című fotókiállítását 2010. december 6-án 17 órakor nyitja meg Török Katalin művészeti író Budapesten, az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban (IV. ker., István út 17-19.).
*
Nagykanizsa Honvéd Kaszinójában mutatták be Kuti Zsuzsanna Arany Ghana című fotókiállítását november 26-án, az Afrika est programjaként.
*
8. Csabai Fotószeansz a Szlovák Kultúra Házában (Békéscsaba, Kossuth tér) 2010. december 1. 16.30. Kiállítók: W. Kelkó Niki (Budapest), Máté Gergő (Békéscsaba) és Kalmár Zsolt (Békéscsaba), KÉP-esek vagyunk (Esély Pedagógiai Központ diákjainak tablója).
*
József Attila Művelődési és Konferencia Központ valamint a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület meghívja Önt, és kedves családját, barátait dr. Agócs József Az én fotográfiám című fotókiállításának megnyitójára. Időpont: 2010. december 2. (csütörtök), 17.30 óra. Helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ Fotó Galériája, Salgótarján. A kiállítást megnyitja: Homoga József AFIAP, E-MAFOSZ/g fotóművész. Közreműködnek: a KiViSzi Színházi Műhely tagjai és a Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói. A kiállítás 2011. január 07-ig tekinthető meg . További információk: www.agocsfoto.hu
*
A Tripont Galériában Stiller Ákos decemberben nyíló kiállításának célja, hogy közvetlen segítséget nyújtsanak azoknak, akik a legsúlyosabb veszteségeket szenvedték el az októberi vörös-sár áradatban A Galériában kiállított képek mindegyike megvásárolható, a képek vételárával közvetlenül a vörösiszap-katasztrófában tragikus veszteséget szenvedett Juhász családon segítenek! Segítsünk együtt, segítsünk azoknak, akiknek a leginkább szüksége van rá! Szeretettel meghívjuk a kiállítás megnyitójára: 2010 December 2., Csütörtök 18 óra. A kiállítást megnyitja: Hirschler Richárd, a hvg.hu főszerkesztője. A képek az interneten is megtekinthetőek az alábbi címen: http://fotogaleria.tripont.hu
A képek készítője: „Stiller Ákos vagyok, a hvg.hu fotóriportere. Soha nem fogom elfeledni azt a pillanatot, amikor először léptem gumicsizmával a vörös masszába Kolontár akkor még lezárt területére. Lassan szemerkélt az eső, és én is csak lassan, óvatosan lépdelve tudtam előre haladni, akkora volt a kiöntött sár. A látványt nem lehetett ésszel befogadni, képekben ugyanúgy megmutatni - háború után néznek ki így falvak, elnéptelenedve, ahol csak az eső koppanása ver lassú ütemet a cserepeken. Elhallgattak az itt lakók tévéi, elhallgattak a mérgesen ugató kutyák és elhallgatott az élet is. De nem hallgattak azok, akiket megindítottak a képek: több százezren látták itthon és külföldön a megjelent fotókat és nyújtottak segítséget a térségben élőknek. Példátlan összefogás alakult ki Magyarországon, ami rengeteg otthonát, vagyonát elvesztett kolontári és devecseri családnak nyújt nem csak reményt, hanem anyagi segítséget is. Kérem amennyiben lehetőségei megengedik, támogassa a rendezvény célját, a mihamarabbi segítségnyújtást azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.” Stiller Ákosról több információt a honlapján talál meg, a www.stillerakos.hu-n
*
Fotós délután a Szentesi Fotókör rendezésében. 2010. december 5-én, 14.00 órakor a Galéria Kávéház és Étteremben dr. Seres Géza fotóművész (Debreceni Új Fotóműhely) Illusztrációk egy Borges novellához című kiállítását mutatják be. A tárlat képei olajnyomat technikával készültek. 15.00 órakor a Művelődési és Ifjúsági Házban Szabó Béla öttevényi fotóművész Tánc című fotókiállítását nyitják meg. A képek a Győri Balett előadásain készültek. A megnyitó után Szabó Béla a Canon Hungária felkérésére készített zenés anyagát vetíti és előadást tart a tánc és színházi fényképezésről. A program zárásaként A Bakony, Rómer Flóris nyomában fényképezőgéppel című projekt képeit láthatják majd az érdeklődők.
*
2010. november 12-től 30-ig látogatható Heinz Niederhauser svájci fotográfus Alaszka című fotókiállítása Egerben, a Bartakovics Béla Közösségi Házban (Knézich K.u.8.). A tárlatot megnyitotta és a képeket elemezte Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész.
*
A Hegyvidéki Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2010. november 23-án ( kedden ) 16.30 órára Tóth József (Füles) A hegedű mosolya című fotókiállításának megnyitójára. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal földszinti folyosója (XII., Böszörményi út 23-25.) A kiállítás megtekinthető: 2010. december 23-ig ügyfélfogadási időben: hétfőn 13.-tól 17.30-ig, szerdán 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 12 óráig.
*
Murvai György AFIAP (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Miskolc) 7X év kamerával című fotókiállítása 2010. november 26-án 17 órakor nyílik meg Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban. A tárlat december 17-ig látogatható.
*
„11 Hónap Magyarországon”... avagy 333 lépés – egy fél ördögi tapasztalat Sascha Horváth EVS önkéntes rendhagyó fotókiállítása 2010. november 22-től 28-ig tekinthető meg a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban (1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.).
*
Az Óbudai Fotóklub kiállítása 2010. december 3-án 18 órakor nyílik a budapesti IBIS ACCOR Hotel halljában (XIII. ker., Dózsa Gy. út 65.). Köszöntőt mond Eisenmann József aranydiplomás fotóművész, a klub vezetője. A kiállítás január 1-ig tart nyitva.
*
Láng Tibor E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub, Veszprém) Fényvarázs című kiállítása Nyirádon, az Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtárban tekinthető meg 2010. november 26-tól. Veszprémben pedig, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben a Hónap Képe sorozatban a Kabhegyi kilátás című munkáját láthatják az intézménybe látogatók.
*
Kecskeméten, a Kiss Fotó Kamara Galéria (Kápolna u. 22.) bemutatja Erdősi József Utazásaim pillanatai című fotókiállítását. Megnyitó: 2010. november 22-én 18 órakor.
*
Az elmúlt nyáron Kalocsán megrendezett Fotóművészeti Nyári Egyetem záró kiállítása megtekinthető a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Fotógalériájában (Bp. I. ker., Corvin tér 8.) november 17-től 25-ig, naponta 8-20 óra között. A kiállítók névsora a www.mafosz.hu weblapon tekinthető meg. A kiállítás anyagát tartalmazó fotóalbum – előzetes időpont egyeztetéssel (gyoril@mmikl.hu vagy 225-6033-as telefonszámon a reggeli órákban) szintén átvehető a Corvin téren. Aki korábban nem fizette be a FNYE részvételi díjában a kiadvány árát, most 3000 Ft/db áron veheti át az albumot.
A Kalocsán rendezendő tárlatra 2011 februárjában kerül majd sor. Pontos időpontját később közöljük.
*
2010. november 15-én 17 órakor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Hatvani Ágnes E-MAFOSZ "ITTHON - OTTHON" című kiállítását Fabó László orgonaépítő nyitja meg.
*
2010. november 15-én 18.30 órakor a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Máté János termében (Bp. XX. Ady Endre u. 98.) az Erzsébet Napok keretében Cynolter Márton, Kazai Bálint és Szabari Mátyás "Isztanbul gyerekszemmel" című kiállítását Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg.
*
Czimbal Gyula Máskép(p) című fotókiállítása 2010. november 12-től december 4-ig tart nyitva a FSZEK Budafoki Könyvtárban (Bp., XXII. ker., Kossuth L. u. 30.).
*
Tovább gyarapodott az ingyenesen hozzáférhető digitális fényképezés tananyaga. Az új fejezet a fehéregyensúlyról szól. Szerzője Gyulai Bence: http://www.photogyulai.hu/fdt/
*
Borsos Dávid Impressions című fotókiállítása 2010. november 12-től tekinthető meg a Központi Kávéházban (2030 Érd, Budai út. 16-18.).
*
Szabó Márta E-MAFOSZ (Főnix Fotóművészeti Kör, Székesfehérvár) weblapja új galériával bővült. Látogatható a www.szabomarta.hu címen.
*
Bahget Iskander Egyiptom magyarab szemmel című fotókiállítása 2010. november 19-én 16 órakor nyílik a kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban (Deák Ferenc tér 1.) A tárlat december 5-ig látogatható. *
2010. november 6-án megnyílt a Miskolci Fotóklub Egyesület emlékkiállítása. A tárlat az Észak-magyarországi Regionális Fotóművészeti Szemle 40 éve történt elindulása (melyet a Miskolci Fotóklub kezdeményezett) és Miskolc 800 éves évfordulója alkalmából született meg. A kiállítás 2010. december 5-ig tekinthető meg a Miskolci Herman Ottó Múzeum Papszer utcai kiállítótermében (3525 Miskolc, Papszer u. 2.).
*
A KEMÖ Múzeumainak Igazgatósága szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját, Ismerőseit 2010. november 19-én (pénteken) 18 órakor tartandó I. Komárom-Esztergom Megyei Fotópályázat válogatott alkotásainak 2. kiállítás megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Tóth Tamás, az ácsi Magtár Galéria és Teaház tulajdonosa (2941 Ács, Fő u. 5/A.).
*
A Csepeli Munkásotthon (Budapest XXI. Árpád u. 1.) szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. november 17-én, szerdán 18.00 órakor a Réti Pál Fotóklub új tagjainak alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitójára. Köszöntőt mond Bodó József közművelődési csoportvezető.
*
Ingyenes fotóelőadás sorozatának 6. előadásához érkezett a FotosWorkshop.hu és a Budapesti Művelődési Központ (XI. Etele út 55.). Téma: Glamour- és modellfotózás. Előadó: Szipál Péter. Időpont: 2010. november 26, 18 óra. A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött, a terem befogadó képessége miatt. Részvételi szándékot a http://fotosworkshop.hu/ingyenes/ címen fogadjuk.
*
2010. november 16-án 17 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban (Marosvásárhely, Horea utca 6. szám) fotókiállítás nyílik Homoródmenti vasárnapok címmel. A kiállítást megnyitja: Bálint Zsigmond fotográfus és Nagy Miklós Kund szerkesztő. Kiállítók: Ádám Gyula, Erdély Bálint Előd, Fülöp Szilárd, Hegedűs Enikő, Kelemen Csaba András, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Molnár Attila, Sütő Gábor, Veres Nándor, Virágh Zsuzsa, Vitos Hajnal.
*
2010 november 17-én, 17 órakor nyílik Rakamazon a Művelődési Házban, a nyíregyházi Helios-Art Fotóklub Arcok, tájak, életképek című fotókiállítása. Kiállítók Horváth Miklós, Dr. Kalocsai Gábor, Koncz András, Kovács Gábor, Németh Péter, Sikolya Tibor, Zima Sándor.
*
Bieder Géza E-MAFOSZ/G. „Látvány-képek” c. fotókiállítását Dániel István fotóművész a Győri Fotóklub Egyesület elnöke nyitotta meg PSMH Kiállítótermében (Győr, Árpád u. 44.) A kiállítás látogatható december 4-ig. A megnyitón elhangzott gondolatok elolvashatók a www.mafosz.hu weblapon.
*
Gergely Anikó Itt – Ott – Hon című fotókiállítását Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke nyitja meg 2010. november 20-án 15 órakor. Helyszín: Kovácsszénája, Fotógaléria. Látogatható 2010. december 18-ig, naponta 11-19 óra között (hétfőn szünnap).
*
Meghívó a kilencvenéves Rozslay Géza ES-MAFOSZ, E-MAFOSZ/s (Somogyi Fotóklub) fotóművész életmű kiállítására, a Vaszary Képtár (Kaposvár, Fő utca 12.) galériájába. Nyitva 2010. november 12-től december 23-ig.
*
A Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület szeretettel meghív minden érdeklődőt 2010. november 26-án 18 órára a 17. Őszi kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Tuba László nyugalmazott megyei könyvtár igazgató.
Helyszín: Mosonmagyaróvár Flesch Károly Kulturális Központ, Mosonmagyaróvár Erkel Ferenc út 14.
Kiállítók: Dr. Bán András, Bánk András, Bordács Gábor, Cserkuti István, Pál Miklós, Pál Regina, Kiss Zoltán, Nádas Péter, Tomasits Károly, Uzsák Zoltán.
*
A szatymazi Dankó Pista Művelődési Ház, Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2010. november 6-án nyíló " A vidék kitárul- Székelyföld képekben" című kiállításra, Fekete Réka és Balázs Ödön fotóiból. A kiállítást megnyitja: Dr. Kormányos László polgármester és Dömötör Mihály fotóművész. Közreműködik: Kiss- Iván Ágnes népdalénekes
*
2010. november 12-én 15 órakor nyílik Nagykanizsán, a Plakát Házban az Országos Néprajzi Fotókiállítás.
*
A Vaszary Képtár és a Somogyi Fotóklub tisztelettel meghívja Önt, Kedves családját és Ismerőseit 2010. november 12-én pénteken, délután 5 órára a Vaszary Képtárba a XXIII. Barátság Hídja Nemzetközi Fotókiállításra. Köszöntőt mond: Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere é s Gelencsér Attila
a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke. A tárlatot megnyitja : Keleti Éva fotóművész. A kiállítás 2010. december 23-ig látogatható a nyitvatartási időben.
*
Lángh Gábor AFIAP (Soproni Fotóklub) "Mesterek és mesterségek" című fotókiállítása nyílik
2010. november 14-én 15 órakor Sopronban a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. A kiállítás megtekinthető november 26-ig. Részletes információ a
http://sopronifotoklub.blog.hu/2010/11/02/mesterek_es_mestersegek_langh_gabor_fotokiallitasa
oldalon olvasható.
*
2010 november 11-én Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSZ/g fotóművész (Marosvásárhely) Craiován (Krajován) mutatja be a Mezőségi mindennapok című kiállítását. A Mezőbergenyében, Mezőmadarason és Mezőpanitban készült felvételek kapcsán a szerző ismerteti a Székely mezőség lakóinak mindennapjait. A kiállítás megtekinthető november 30-ig.
*
A Galéria 12 Egyesület tisztelettel meghívja Önt a SZENT MÁRTON napi újbor ünnepén a BOR-VIDÉK című fotókiállításának megnyitójára 2010. november 11-én 18 órára a Galéria 12 Kávézóba (1122 Budapest, Hajnóczy József u. 21.).
*
Monostorapáti Művelődési Házában az öregek napi ünnepség alkalmával Láng Tibor E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub) Évgyűrűk című kollekcióját mutatják be és egy hónapig látogatható a tárlat.
*
November 12-én, pénteken, 18.00-kor nyílik Mészáros Csaba és Takács Zsolt "Színpadon" című közös fotókiállítása a Művész Étteremben, (1137 Budapest, Vígszínház u. 5), mely naponta 12.00 és 23.00 óra között látogatható 2011. január 31-ig.
*
November 15-én 17 órakor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Hatvani Ágnes E-MAFOSZ "ITTHON - OTTHON" című kiállítását Fabó László orgonaépítő nyitja meg.
*
November 15-én 18.30 órakor a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Máté János termében (Bp. XX. Ady Endre u. 98.) az Erzsébet Napok keretében Cynolter Márton, Kazai Bálint és Szabari Mátyás "Isztanbul gyerekszemmel" című kiállítását Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg.
*
Szamosvári Zsolt Magyarnak lenni című fotókiállítása 2010. november 10-én 18 órakor nyílik az esztergomi Művelődési Házban (Imaház u. 2.a.). Köszöntőt mond Nemere István író. Ezt követően könyv bemutatót rendeznek. A Hazám, hazám, te mindenem című kötet illusztrációit szintén Szamosvári Zsolt készítette. A kiállítás 2010. november 24-ig látogatható.
*
A TETŐ GALÉRIA sok szeretettel meghívja öntés barátait MANN JUDIT fotóművész A pillanat varázslata, című kiállításának megnyitójára, 2010. október 29-én, pénteken 18 órára. A kiállítást megnyitja: Baán Katalin E-MAFOSZ díjas fotóművész. Közreműkik: Maráczi Géza, előadóművész; Vadrózsák - Cavinton Tánccsoport
A kiállítás megtekinthető: 2010. október 29-től, november 10 –ig, hétfőtől – péntekig 15 – 18 óráig.
Cím: TETŐ Galéria, 1115 Budapest, Ecsed u. 13. Tel: 788-6695, www.tetogaleria.hu
*
Camera obscura „Időfék” c. előadás a lyukkamerás fényképezésről 2010. október 26. kedd 18.30-20.30-ig;
Camera obscura – lyukkamerás fotótanfolyam október 30-án szombaton 16-19 óráig és 31-én vasárnap 15-18 óráig, a Virányosi Közösségi Házban (1125 Bp. Szarvas Gábor u. 8/c.). További információk a részvételi díjról emailen:viranyos@t-online.hu
*
2010. október 29-én 18 órakor a dunaújvárosi MKK Kassák Galériájában mutatják be Fabó Ferenc (Mezőföld Fotóklub) Az én templomom és annak szentjei című fotókiállítását. Megtekinthető november 26-ig, naponta 8-20 óra között, vasárnap zárva.
*
2010 október 21-én a marosvásárhelyi Bernády Házban fotóalbum bemutatóval és fényképkiállítással megnyílt az idei Bernády-napok rendezvénye. A "Dacolva sorssal, idővel" című album Bálint Zsigmond fotóművész Maros megyei műemlék templomokról és templombelsőkről készült felvételeit tartalmazza. Az emeleti galériában válogatás látható az albumban megjelent 72 templom képeiből.
*
H. Csongrády Márta Független emóciók című fotókiállítása 2010. október 26-án 17 órakor nyílik Debrecenben, a Méliusz Központban (Bem tér 19.). A tárlat november 8-ig tart nyitva, hétfő és vasárnap kivételével naponta 10 és 18 óra között.
*
A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Debrecen, Holló László sétány 6.) bemutatja Dr. Teodor Radu Pantea Alter Ego című fotókiállítását. Megnyitja dr. Seres Géza, a Debreceni Új Fotóműhely vezetője 2010. október 26-án 15 órakor.
*
A tizedik Ajkai Tárlaton Békefi Antal Csendélet, Naplemente; Láng Tibor Tél, Bizonytalan világ; Noll Béla Érdeklődés/portré/ és Zichy ház című alkotásai is szerepelnek.
*
Az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait 2010. október 21-én (csütörtök) 16 órára a kazincbarcikai Városi Kiállítóterembe (Egressy tér) A FELFÖLDI FOTOGRÁFUSOK SZÖVETSÉGE jubileumi kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Bordás István, a Sárospataki Képtár vezetője. Közreműködik: a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei. A kiállítás 2010. november 20-ig tekinthető meg.
*
2010. október 16-án megnyílt a Kiss Fotó Kamara Galériája (Kecskemét, Kápolna u. 22.), ahol a jövőben fotókiállításokat rendeznek, valamint megtekinthetőek a magyar és nemzetközi fényképezőgép gyártás gyöngyszemei.
*
Prizma Kör elérhetőségei megváltoztak az új weboldal és blog: www.prizmakarika.hu www.prizmakarika.blogspot.com
*
Escher Károly emlékkiállítása 2010. október 22-én 17 órakor nyílik az Országos Széchenyi Könyvtárban, amely november 20-ig látogatható keddtől szombatig 11 és 18 óra között, a Budavári Palota F épületében.
*
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2010. október 23-án 15.00 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth J. u. 10-14.), a
XVI. ALFÖLDI FOTÓSZALON megnyitó ünnepségére. A kiállítást megnyitja: Szirbik Imre Szentes város polgármestere.
*
Kisújszálláson, a Művelődési és Ifjúsági központban (Deák Ferenc út 6.) 2010. október 22-én pénteken 17 órakor Baán Katalin E-MAFOSZ MOZAIKOK című kiállítását Győri József történelemtanár nyitja meg. Megtekinthető november 10-ig a művelődési ház nyitvatartási rendjében.
*
Október 11-én 17 órakor a Deák Diák Galériában Szabó Réka (Szivárvány Fotóklub) Az én Palota-negyedem - szép VIII. kerület című kiállítását Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg.
*
Mocsány Éva ES-MAFOSZ (Székesfehérvári Fotóklub) Természet a közelben című fotókiállítása 2010. október 20-án 18 órakor nyílik a székesfehérvári Művészetek Házában (III. Béla király tér 1.). Köszöntőt mond Posfai Attila ES-MAFOSZ, a Székesfehérvári Fotóklub vezetője. A tárlat látogatható november 5-ig, munkanapokon 8 és 18 óra között.
*
Kalló Márta (EKE Fotóklub, Kolozsvár) Feketetói vásár című fotókiállítását Vas Géza nyitotta meg 2010. október 10-én Kolozsváron, az Újalsóvárosi Református Egyházközség Fehér Galériájában (Pata u. 195. sz.).
*
A siklósi Szentgyörgyvári Fotó Műterem éppen 100 éves és ebből az alkalomból október 3.-án megemlékezést tartottak a műterem előtt (Siklós, Mária u.), ahol kis kiállítás várta az érdeklődőket és a család zenész tagjai is felléptek.
*
Kanyó Ferenc Korszakok, rétegek című fotókiállítása Budapesten, a Klauzál Házban tekinthető meg, 2010. október 8. és 31. között. Megnyitó október 7-én 17 órakor.
*
A Hevesi Sándor Általános Iskola galériája (Nagykanizsa, Hevesi S. u. 2., Tel./fax: 93-311265) tisztelettel meghívja Önt, családját és ismerőseit 2010. október 7-én, csütörtökön 18 órára Herbályné Szalánczy Ildikó
és Herbály László fotóművészek KINCSEINK című fotókiállításának ünnepélyes megnyitójára.
Az alkotók munkásságáról bevezetőt mond, és a tárlatot megnyitja Lengyák István pedagógus.
A műsorban közreműködnek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti iskola tanárai és tanulói,
a Tungsram Hevesi Sándor Versmondó Körének és a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpadának tagjai, valamint az iskola tanulói. A tárlat megtekinthető: 2010. november 29-éig, iskolanapokon 8–16 óráig.
*
Hajdú Mónika (Spanyolország) Medic’art című fotókiállítása Debrecenben, a DOTE Elméleti Galériájában (Nagyerdei krt. 98., Klinikák) nyílik meg 2010. október 10-én 11 órakor. Látogatható október 22-ig, naponta 8 és 20 óra között.
*
Kanyó Ferenc fotókiállítása a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Vén Emil Galériájában nyílik meg 2010. október 7-én 17 órakor. Cím: 1222 Budapest Nagytétényi út 31-33.
*Október 11-én 17 órakor a Deák Diák Galériában Szabó Réka (Szivárvány Fotóklub) Az én Palota-negyedem - szép VIII. kerület című kiállítását Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg.*
2010. október 8-án – az aradi vértanúkra emlékező "Őszi hadjárat" program keretében – Szentegyházán, a Gábor Áron Művelődési Házban 16 órakor tartják Burus Tibor, Danis János AFIAP és Elekes István Őszi Hadjáratok 2006-2009 című közös kiállításának megnyitóját. A tárlatot Bodó Levente szobrászművész nyitja meg. A kiállítás október, november hónapokban látogatható.
*
Sallai László (Ceglédi Fotóklub) Észak színei című fotókiállítását Apáti-Tóth Sándor nyitja meg Cegléden, az Aqvarell Hotelban, 2010. október 5-én 18 órakor.
*
Opitz Tomas Parti tájak, városi részletek című fotókiállítása 2010. október 8-án (pénteken) 18:00-kor nyílik Budapesten, a MELBA Bar & Restaurant-ban (PRESTIGE lakópark, XIII. Meder u. 8.).
*
A balatonfüredi Városi Könyvtár az Országos Családi Könyvtári Napok alkalmából rendez Művészcsaládok - Családi fotók címmel kiállítás sorozatot. 2010. október 5-én, kedden 15.00 órakor Tóth Attila fotográfus mester és gyermekei – Boglárka és Mátyás - tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítást megnyitja és a kiállítókat bemutatja: Tóth Attiláné Dervalics Erzsébet.
*
Dobóczky Zsolt (Dr. Lajos Sándor Fotóklub, Szeged) Mexikó című fotókiállítása 2010. október 04-én 18.00 órakor nyílik Szentesen, a Galéria Kávéházban (Petőfi u. 7.). A megnyitó után 18.30-tól a Művelődési és Ifjúsági Házban a Mexikóban készült diaképek vetítésével folytatódik az esti program.
*
A Szempont Fotókör Gyöngyös más KÉPen című kiállításának megnyitójára 2010.október 5-én 18 órakor kerül sor, a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ galériájában. Köszöntőt mond Németi László, Gyöngyös város főépítésze. Közreműködik: Kováts Krisztina művésztanár és tanítványa Harmos Szilvia, valamint Kisszöllősi Szánthó Lóránt költő. A kiállítás november 2-ig látogatható.
*
A Tánc és lélek című fotókiállítás az Ágens Fotóművészeti Galériában (Bp., II. ker., Fő u. 73.) 2010. október 2-től 13-ig látogatható.
*
Kiss András EFIAP fotóművész munkásságáról szóló, 80 év Fotókon és versekben című előadást Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban (Deák F. tér 1.) rendezi meg a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre, 2010. október 2-án 15 órakor.
*
Janzsó Tamás (Hegyvidék Fotókör) Virágcsodák című fotókiállítása 2010. október 16-17-én tekinthető meg a budapesti Corvinus Egyetem Természettudományi Karán (XI. ker., Villányi út 29-43.).
*
A FOTOArt Photoshop és más tanfolyamokat indít szeptemberben, októberben. Részletek Jamrik Vilmostól: 06-70-280-6732, illetve www.fotoartmagazin.hu
*
Gyenge Győző Víziók című fotókiállítását a Pesterzsébet Múzeum Gaál Imre Galériája (Bp., XX. Ker., Kossuth u. 39.) mutatja be 2010. október 14-től. Megnyitó ünnepség október 13-án 18 órakor.
*
Az apostagi Faluházban (a régi zsinagóga épületében) 2010. október 9-én 17 órakor nyílik meg Csorba Károly (APS Stódió, Budapest) Juhannus, Szent Iván éj Finnországban című fotókiállítása, továbbá az Apostag anno című tárlat. Látogathatók november 20-ig.
*
A Debreceni Fotóklub 2011-ben ünnepli alapításának 80. évfordulóját. Keressük azokat a fotósokat, akik valaha tagjai voltak a klubnak, vagy értékes információkkal rendelkeznek a klub történetével kapcsolatban.
Elérhetőség: Máthé András a klub vezetője +3620/9465-230 E-mail: mathaandras@matheandras.hu
*
A NemArt Galériában (Pécs, Irgalmasok u.16.) 2010. szeptember 27.-én 19 órakor nyílik Nagy Attila István fotókiállítása. További információk: www.nemartgaleria.com
*
Papi Lajos életmű kiállítását a Kossuth Fotóklub rendezi meg Kisújszálláson, a Városháza nagytermében. A tárlatot az Elszármazottak találkozója alkalmából Kecze István polgármester nyitja meg 2010. szeptember 25-én 15 órakor. A 65. születésnapját ünneplő fotográfus alkotásai szeptember 25-től október 8-ig tekinthetők meg.
*
Az Angyalföldi Szlovák Önkormányzat rendezésében nyílt kiállítás Vydareny Iván fotográfus, festőművész és építész alkotásaiból 2010. szeptember 21-én a Nemzetiségek Házában (Bp., XIII. ker., Övezet u. 5.).
*
Dömötör László E-MAFOSZ/b (Székesfehérvári Fotóklub, Mór) kiállítása 2010. szeptember 30-án 16.00 órakor nyílik a móri Lamberg Kastélyban a Móri Bornapok kulturális program részeként. Megtekinthető október 8-ig.
*
2010. szeptember 28.-án, kedden 18 órakor nyílik a Tankönyv Centrumban (1027 Bp., Frankel Leó utca 6.) Kurkó Csaba és Tóth Zoltán fotókiállítása. Látogatható október 5-ig.
*
A VIII. Országos Vasutas Fotókiállítás megtekinthető 2010. szeptember 24. és október 3. között Budapesten, a Keleti pályaudvar kultúrtermében. Nyitva hétköznapokon 15-től 18 óráig, hét végén 10-től 18 óráig.
*
60+ Fotókör kiállítása Újbudán, az Albertfalvi Közösségi Házban (Gyékényes út 45-47) nyílik meg 2010. szeptember 27-én, hétfőn 18 órakor. Köszöntőt mond Péterfi Ferenc, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke. Kiállítók: Áment Erzsébet, Gábor Irén, Gál Csaba, Habán Ildikó, Tóth Jenő, Varga Miklós.
*
Marosvásárhelyen, a Ludas utcai református egyházközség tanácstermében 2010 szeptember 26-án nyílt meg Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSZ/G fotóművész Mezőségi mindennapok című kiállítása. Bevezetőt mondott Lőrincz István lelkipásztor, majd Nagy Miklós Kund a Népújság főszerkesztője megnyitotta a Mezőbergenyében, Mezőmadarason és Mezőpanitban készült felvételekből összeállított kiállítást. Megtekinthető október 30-ig.
*
Nagy László EMAFOSZ/g, AFIAP (Jászkun Fotóklub, Szolnok) Kalandozásaim című fotókiállítását Zagyvarékason, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház (Fekete Lajos u. 1.) mutatja be. A tárlatot Kolozsi Sándor ES-FIAP, Hon ÖGPh fotóművész nyitja meg, 2010. október 8-án 15 órakor.
*
Szeptember 18-án 18 órakor nyílt meg a Soproni Fotóművészeti Kör negyedévente megrendezésre kerülő kiállítása Sopronban a Central Cafe-ban a Deák téren. A mostani kiállítás témája az ARC. A kör tagjai 1-1 képpel mutatják be számukra mit jelent számukra a kiállítás címe. A szokásoknak megfelelően most is 50x70 méretű képek kerülnek kiállításra, melyek a kiállítás ideje alatt megvásárolhatók. A kiállítás október 2-ig tekinthető meg a Central Cafe nyitvatartási ideje alatt. További információ az sfk.pgw.hu oldalon.
*
Az Ágens Kft. 6. Fotóárverése 2010. szeptember 30-án 18 órakor kezdődik a Vista Rendezvényközpontban (Bp., VI. ker., Paulay Ede u. 9.). Az árverésen szereplő régi fényképek és kortárs fotóművészeti alkotások szeptember 18-tól 28-ig az Ágens Fotóművészeti Galériában tekinthetők meg (Bp., II. ker., Fő u. 73.). A galéria hétfőtől péntekig 10 és 19 óra között, szombaton 10 és 16 óra között tart nyitva. További információk: www.agens90.com
*
2010. szeptember 28-án 17 órakor nyílik meg Forró Imre és Holop Ferenc fotókiállítása a Duna Menti Múzeum Zichy-palotájában (Komárno, Klapka György tér 9.). A tárlatot Nagy Tivadar AFIAP fotóművész, a Helios Fotóklub alelnöke nyitja meg.
*
A Home Galéria 1. Művészeti aukcióján 50 fotó is szerepel. Az árverést megelőző tárlat az Európa Galériában tekinthető meg (Bp., V. ker., Falk Miksa u. 18-20.) október 1-től 10-ig, minden nap 10 és 18 óra között. Az aukció október 11-én 18 órakor kezdődik a New York palotában (Hotel Boscolo).
*
Csabrendek Könyvtárában megnyílt Deákné Balogh Andrea (Bakony Fotóklub) Képek-hangulatok című fotókiállítása, amely október 15-ig tekinthető meg.
*
Bartók Andrásné Gyöngyvér (APS Stúdió, Leányfalu) Puszták népe című fotókiállítása 2010. október 9.-én, szombaton 17 órakor nyílik Nyergesújfalun, az Ady Művelődési Házban. A tárlat október 31-ig látogatható.
*
Babják Tamás (HEMO Fotóklub) Pillanatok című fotókiállítása 2010. szeptember 28-án 17 órakor nyílik Veszprémben, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban (Komakút tér 3.).
*
Dr. Nagy Attila AFIAP, AVÖAV, EMAFOSZ fotóművész (Soproni Fotóklub) kiállítását a kismartoni Kulturzentrumban (Eisenstadt, Schubertplatz 6.) Albert Kriegler, az Osztrák Fotóművészeti Szövetség (ÖGPH) elnöke nyitja meg, 2010. október 4-én 19 órakor.
*
Az idén immár 34 éves a Tartros Forrásánál Csángófesztivál, amelyet gyimesközéploki intézmények és szervezetek rendeznek Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal együttműködve 2010. szeptember 25–26-án. Az idei rendezvény kiemelt programpontja a Csángó Hagyományőrző Ház avatója Gyimesközéplokon. Szeptember 25., szombaton 11 órakor itt nyílik meg a Gyimesi életképek című fotókiállítás, ahol a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből archív fotók és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült képei tekinthetők meg.
*
Az Ausztrália és Új-Zéland magyar szemmel című fotókiállítást a Magyar Köztársaság Nagykövete Ő Excellenciája Csaba Gábor úr nyitja meg, október 3-án d.e.11,00 órakor a Melbourne-i Magyar Központ Társadalmi Klubjában. A kiállítást megelőző pályázatot a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus hirdette meg Magyarország Canberra-i nagykövete és Ausztrália budapesti nagykövete védnöksége alatt. A pályázatra beérkezett legjobb 80 fotóból készült kiállítás a Melbourne-i Magyar Központ rendezésében 2010. október 3. és 9. közt tekinthető meg, a Társadalmi Klub termében. Látogatható hétköznap 19-21, hétvégen 14-17 óra közt. Bővebb felvilágosításért hívja: Fodor Sándort 0421 800 733
*
Ingyenes előadás a természetfényképezésről. Előadó: Radisics Milán a National Geographic és Wild Wonders természetfotósa. Időpont: 2010. szeptember 16., csütörtök 18:00 óra. A programra előzetes regisztráció szükséges, a korlátozott helyek miatt! Információ: info@fotosworkshop.hu vagy 30/600-3623.
A program a FotosWorkshop.hu és a Budapesti Művelődési Központ szervezésében jön létre!
*
Szathmáry-Király Ádám EFIAP (Sajógalgóc) fotókiállítása a marosvásárhelyi Vár Galériában nyílik meg 2010. szeptember 16-án 18 órakor.
*
A Nógrád Megyei Fotóklub által, a Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállításról készült videó linkje: http://www.youtube.com/watch?v=1dMt_UKMWVQ&feature=player_embedded#!
*
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és barátait a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth József u. 10-14.) 2010. szeptember 20-án (hétfő) 18.00 órakor a
Debreceni Új Fotóműhely kiállítására, amelyet Dr. Seres Géza az alkotócsoport vezetője nyit meg. A kiállítás megtekinthető: október 20-ig az intézmény nyitva tartási ideje alatt. A megnyitó után Dr. Seres Géza vitaindító beszélgetésre invitál mindenkit a magyarországi amatőr fényképezés 10-15 éves áttekintése témakörben.
*
A „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” című rajz- és fotópályázat ünnepélyes eredményhirdetésére és a díjak átadására 2010. szeptember 17-én, pénteken, 11.00 órakor kerül sor a Közlekedési Múzeumban (Budapest, XIV. kerület, Városliget krt. 11.)
*
2010. szeptember 18-án 17 órakor nyílik Hajdú Mónika Asszociációk című fotókiállítása a makói Hagymaházban (Makó, Posta u. 4.). A Kulturális Örökség Napja alkalmából, a megnyitót követően a látogatók közös képzőművészeti alkotás részeseivé válhatnak, egy nagyméretű vászonkép elkészítésében. A kiállítás október 8-ig tart nyitva.
*
A veszprémi HEMO-ban (Zalka Máté tér) 2010. szeptember 14-én 17 órakor nyitják meg a Pannon Egyetem Fényképészköre Fesztiválok ezer arca című fotókiállítását, amely szeptember 28-ig látogatható.
*
A Jászkun Fotóklub tagjai - Edelmann András, Demény István, Kolozsi Sándor, Polónyi István és Riesmayer József - Kárpátalján barangolva megpróbáltak szubjektív képet alkotni a tájról, városokról és az emberekről. Az itt szerzett élményekről szól a „GYÖKEREK” című fotókiállításuk, amelynek megnyitója 2010. szeptember 13-án 15 órakor lesz Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Házban. A kiállítást Csidér Bálint E-MAFOSZ a MAFOSZ alelnöke nyitja meg. A tárlat 2010.szeptember 19-ig látogatható.
*
Kárpát-medencei Kulturális Nap a Budai Vigadóban
Nyolc Kárpát-medencei szervezet összefogásával egynapos, kultúrát népszerűsítő eseményt rendeztek 2010. szeptember 11-én a Budai Vigadóban. A program részeként bemutatták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) anyagából rendezett Örökségünk Kolozsvár című fotókiállítást, amely egy hétig még látogatható. A Kolozsvár régi és mai arcát bemutató kiállítást Miklósi Sikes Csaba művészettörténész és Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke nyitotta meg. A közönség ezenkívül egy napos kiállítás keretében megtekinthette Zubánics László fotókiállítását is.
*
TÉNYFÉKEZŐ képes–zenés irodalmi sorozat a a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest Károlyi Mihály u. 16.), mindig csütörtökön, 18 órakor. Időpontok: 2010. szeptember 16., október 7., november 11., december 9.
A Liget képes-zenés irodalmi sorozatában szó, kép és hang találkozik. A Hórusz Archívum <http://www.grafium.hu/horus/> vetített fényképeihez a Liget szerzői alkalmanként különféle műfajú, rövid prózai írásokkal és versekkel kapcsolódnak, összekötve tényt és fantáziát, magán- és világtörténelmet. A felolvasások előtt / között / után változatos zenei kalandokra invitáljuk a közönséget. Zenei szerkesztő: Ölveti Mátyás (Accord Quartet). Belépődíj: 500 Ft.
*
Az első Székely-Magyar Világtalálkozó alkalmából, a Tanyaprogram keretén belül Ásotthalmon 2010 augusztusában, A vidék kitárul című fotótárlatukkal sikeresen bemutatkozó Fekete Rékának és Balázs Ödönnek következő állomásként Szegeden, a Megyeházán állítják ki 2010. szeptember 6-án, hétfőn 18 órakor a teljes képanyagukat. Minden évben, e napon megrendezett Mihalik Kálmán (a Székely Himnusz zeneszerzője) emléknap alkalmából, a szervezők az erdélyi magyarsággal, az ottani élettel, hagyományokkal ismertetik az itt élőket. Ezen alkalomból a székelyudvarhelyi Exposia alkotócsoport két tagja mintegy 56 csendélettel, tájrészlettel és életképpel mutatja be Hargita megye vidéki életének hangulatát. A kiállítást Magyar Anna Csongrád megye elnöke nyitja meg és szeptember közepéig lesz ott megtekinthető, majd a képek tizenkét héten keresztül vándorolnak a megyében. A fényképek megtekinthetők a www.rekafekete.blogspot.com és a www.phototheca.ro honlapon is.
*
Noszlopon a Magyar Fotográfia Napja Veszprém megyei rendezvénysorozat keretében nyílt meg Gyurom János AAFR/g természetfotós, a Bakony Fotóklub tagjának kiállítása. Zárás előtt – a Faluház rendezésében – szeptember 13-án szerzői esten Láng Tibor beszélget a természetfotóssal alkotómunkájáról és természetvédelmi tevékenységéről.
*
Széchenyi Istvánra emlékezik a VIII. Országos Vasutas Fotókiállítás - halálának 150 éves évfordulóján - a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban. A kiállításon a zsűrizett és a díjnyertes művészi fotókból látható egy 120 darabos válogatás, amely öt kategóriában mutatja be a vasút világát: A vasút és a táj, vasút és az ember, vasutasok, a vasút formavilága; és a vasút múltja. A fotókiállítás jelképe a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút legmodernebb villamos mozdonya, melyet Széchenyi portréjával és a nagycenki kastély valamint a Lánchíd ábrázolásával díszítettek az emlékév alkalmából. A szegedi Vasúttörténeti Alapítvány szervezésében megvalósult VIII. Országos Vasutas Fotókiállítás 2010. szeptember 3-22. között tekinthető meg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum városligeti főépületében keddtől péntekig 10-17 óra, hétvégén 10-18 óra között. A kiállítás helye: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum XIV. kerület Városligeti krt.11. További információ: Domonkos Csaba kommunikációs referens, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Telefon: 06-70-320-9251, E-mail: domonkos@mmkm.hu
*
Tóth Zsuzsanna Álomhatár című természetfotó kiállítása a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ Művelődési Galériájában (Barátok tere 3.) tekinthető meg 2010. szeptember 30-ig. Az Év Fotográfusa 2010címet elnyert alkotó Hatvanban él és tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének.
*
Meghitt hangulatban köszöntötték Hajdu György aranydiplomás fotóművészt 85. születésnapján Dunaújvárosban a Kassák teremben, ahol közel száz utóbbi időben készített felvételéből "Még úton vagyok.." címmel rendeztek kiállítást. Az ünnepségről készült fotók megtekinthetők a www.mafosz.hu weboldalon a társasági élet menüpontban.
*
A szekszárdi Obsitos Házban nyílik meg 2010. szeptember 7-én 14 órakor, a Szekszárdi mozaikok című fotókiállítás. A tárlaton szereplő felvételeket a Szekszárdi Fotóklub tagjai készítették.
*
A Sportélmény Fotókiállítás a VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó által meghirdetett fotópályázat nyertes és kiemelkedő munkáit mutatja be. A tárlat 2010. augusztus 31-ig látható a Magyar Sport Házában, ezt követően pedig 2010. szeptember 17-18-án a VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón tekintheti meg a közönség.
*
A csíkszentdomokosi falunapok keretében augusztus 7-én, 18 órától a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kiállítás nyílik a HMKK csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából. Kiállítók: Ádám Gyula, Balázs Attila, Bálint Zsigmond, Csíki Csaba, Erdély B. Előd, Fekete Zsolt, Găină Dorel, Haris László, Molnár Attila, Szentes Zágon, Urbán Ádám, Veres Nándor.
*
Az Ócsai Madárvárta Egyesület, valamint a kiállítók tisztelettel meghívják Önt, családját és ismerőseit
2010. augusztus 28-án, szombaton 18 órára a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesülete "Az ezerarcú természet" című kiállításának ünnepélyes megnyitójára. Kiállítók: Bárány Gusztáv, Glück György, Gulyás Gábor, Herbály László, Herbályné Szalánczy Ildikó, Kenéz György, Klemanovits Márk, Kovács Zoltán Pál, Láng István, Dr. Molnár Márk, Müller György, Nagy Gergely, Pálfalvi Tamás, Papp Tibor, Réti Zoltán, Sélley Miklós, Sőtér Gergely, Szalánczy Béla, Szekeres János, Szűcs László. A kiállítást megnyitja: Dr. Csörgő Tibor, az Ócsai Madárvárta Egyesület elnöke. A vendégeket köszönti: Szalánczy Béla HonE-MAFOSZ/G "ÉLETMŰ DÍJAS" fotóművész, a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesületének elnöke. A kiállítás helyszíne: Az Ócsai Madárvárta Egyesület épülete. Megközelíthetőség és pontosabb útbaigazítás: Ócsa városból ki kell menni Alsónémedi felé, majd az S kanyart elhagyva (a bal oldalon található épület után) balra kell fordulni a bekötőútra (ami földúttá válik pár méter után), innen már látszanak a Madárvárta épületei. A kiállítás megtekinthető: 2010. október 15-ig. http://www.omve.hu/utbaigazitas.html
*
Gyurom János (Bakony Fotóklub) a Természet csiszolatlan gyémántjai című fotókiállítása 2010. augusztus 14-én nyílik Dabronyban.
*
2010. augusztus 13-án, pénteken 19 órakor Újvidéken (Novi Sad, Vajdaság - Szerbia), a Vajdasági Fotószövetség kiállítótermében (Újvidéki Fotógaléria) mutatják be Török Gáspár EFIAP fotóművész
(Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Marosvásárhely) önálló kiállítását.
A tárlatot megnyitja Zsivkity Dusán MFFSJ, fotóművész, a Vajdasági Fotószövetség elnöke és Lennert Géza EFIAP fotóművész, a Szövetség Művészeti tanácsának elnöke.
Török Gáspárról részletesebben itt: http://www.fotoklub-mures.ro/hu/membrii/torok-gaspar/
A Vajdasági Fotószövetség és az általa üzemeltetett Újvidéki Fotógaléria számos nemzetközi kapcsolatot ápol és nyitva áll újabbak létesítésére.
*
Meghívó Ausztrália – Új-Zéland – 2010 című fotókiállításra
Helyszín: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Budapest I. ker., Corvin tér 8.
Megnyitó időpontja: 2010. augusztus 4-én 16.00 órakor
A kiállítást megnyitja: Borbáth Erika, az MMIKL főigazgatója, Alex Brooking Ausztrália budapesti nagykövete és Csaba Gábor, a Magyar Köztársaság ausztráliai nagykövete
A kiállítás látogatható: 2010. augusztus 15-ig, hétköznapokon 8-18 óra között
*
Országos Tarka Fotópályázat - Bonyhád
A kiállítás megnyitója és a díjátadás: 2010. augusztus 14-én 14:00 órakor, a bonyhádi Vörösmarty Mihály
Általános Művelődési Központban.
Megnyitja: Máté Réka újságíró.
A kiállítás megtekinthető: 2010. augusztus 13. – szeptember 3.
A kiállítók listája és képjegyzéke megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon.
*
Az egyházgellei (Szlovákia, Holice) falunap alkalmából 2010.agusztus 7-én 16.00 órakor a helyi Művelődési Házban egyéni kiállítás nyílik Iváncsik Péter válogatott fotóiból. További információ: peterivancik@post.sk
*
A II. Kiskunfélegyházi Nemzetközi Fotópályázat zsűrizésének eredménye és a kiállítandó képek listája megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon.
*
Müller György Ahogy én látom című fotókiállítása az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban (Bp., IV. ker., István út 17-19.), 2010. augusztus 27-én 17 órakor nyílik. Látogatható szeptember 19-ig.
*
A Balassagyarmati Fotókör tagjainak természetfotóiból nyílt kiállítása Ilinyben, a Művelődési Házban. Kiállítók: ifj. Csóri Miklós, Jurta Ferenc, Láng Attila, Farkas István, Szugyiczki Zsolt, Kovalcsik István, dr. Molnár Balázs, Medvácz Lajos, Dr Farkas András, Farkas Flóra, Bahorecz Péter, Bartha Péter. A kiállítás megtekinthető augusztus 30-ig, tehát az augusztus végi ilinyi Derelye Fesztivál idején még ott találják a látogatók. http://bgyfoto.ning.com
*
Nagy Tivadar (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Szlovákia, Komárno) A fényrajztól a fotografikáig című kiállítása 2010. augusztus 4-én 17.30-kor nyílik meg Budapesten, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában (Bp., I. ker., Színház u. 1-3.).
*
Noszlop Önkormányzata tisztelettel meghívja ÖNT és szeretteit 2010. július 31-én(szombat) 15 órára faluházának klubtermébe Gyurom János AAFR aranydiplomás természetfotós Természetlesen c. kiállításának megnyitójára. Az alkotót és az alkotásokat bemutatja ifj. Vasuta Gábor természetfotós, verssel, énekkel közreműködik Horváth Zoltán.
*
SPORTÉLMÉNY fotókiállítás és díjátadó. A májusi VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó apropóján a szervezők „SPORTÉLMÉNY” címmel fotópályázatot hirdettek meg. A díjátadással egybekötött eredményhirdetésre és a fotókiállítás megnyitójára 2010. augusztus 3-án (kedden), 10.30-kor kerül sor. Helyszín: Magyar Sport Háza – aula, 1143 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A díjakat Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Lukács Zsuzsanna, a Sportért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke és Dragóner Ildikó, a Nemzeti Sportszövetség marketing tanácsosa adja át. A díjazott alkotásokon túl, közel 100 kiemelkedő pályázati művet tekinthet meg a közönség a kiállításon, mely augusztus végéig látható a Magyar Sport Házában.
*
Hargita Megyei Kulturális Központ Pusztinai Fotótáborának anyagából, július 22-én nyílt fotókiállítás Egerben, a Bartakovics Béla Közösségi Ház Galériájában (Eger, Knézich Károly u.8.). Az Ádám Gyula, Bálint Zsigmond AFIAP, Czire Alpár, Erdély B. Előd, Molnár Attila, Veres Nándor, Vitos Hajnal által készített képeket augusztus 22-ig lehet megtekinteni.
*
A csíkmenasági emlékműavató ünnepség alkalmából 2010. július 24-én a helyi Művelődési Házban kiállítás nyílt Fotográfiai emlékek, katonai dokumentumok Csíkmenaságról címmel. A kiállítás a falubeliektől összegyűjtött háborús emlékeket, fényképeket, tábori leveleket, dokumentumokat tartalmaz.
*
A Nógrád Megyei Fotóklub Óda az erdőhöz című fotókiállítása - a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat részeként – Kazáron, a Magtárházban tekinthető meg július 31-ig, naponta 9-17 óra között. Kiállítók: Brunczel Tibor; Bodrogi Lászlóné; Bodrogi László; Bőviz Sándorné; Dr. Fancsik János; F. Csaba Mária; Fancsik Zsuzsanna; Filius Balázs; Homoga József; Kuris Judit; Medve Jánosné; Dr. Nyiri László; Palotás József; Dr. Révész Johanna; Stadler Árpád.
*
Siófokon, a 320 fok Galériában (Somogyi u. 53.) Kortárs mexikói fotóművészet címmel tekinthető meg egy fotókiállítás 2010. október 31-ig. További információk: www.320fok.hu
*
Somogyfajszi fotótúrák, természetfotózás les-sátorból: 2010. augusztus 6-7-8.; augusztus 13-14-15. Mindkét esetben fotósok és hozzátartozók is jelentkezhetnek. Szeptember 10-11-12 (Szarvasbőgés Boronkán!). Erre a fotótúrára csak fotósokat várnak. A csoportok létszáma korlátozott, ezért érdemes mielőbb lefoglalni a férőhelyeket. További információk: Nagy Gy. György, fotoszafari@gmail.com +36 30/ 9 320 848 www.fotoszafari.hu
*
Gyulakeszin, a Gyulaffy Napok kulturális programjaként mutatták a Bakony Fotóklub három tagjának - Békefi Antal, Láng Tibor és Noll Béla - Reneszánsz töredékek című kollekcióját.
*
Ablak az égre. 2010 július 16-án, péntek délben Török Gáspár EFIAP marosvásárhelyi fotóművész Képeiből nyílt zártkörű kiállítás a Marosvásárhelyi Börtön klubtermében. A megnyitón a fiatalkorú fogvatartottak egy csoportja,a sajtó , TV képviselői és meghívottak vettek részt, köztük bírák, ügyészek, a város alpolgármestere és a Sapientia Egyetem vezetői, ez utóbbiak ugyanis rendszeres program keretében foglalkoznak az elítéltek egy-egy csoportjával. A művész 13 fekete-fehér és 13 színes fotója került bemutatásra, köztük sok roma tárgyú képpel. A kiállítás célja az volt, hogy felhívja a fogvatartott roma fiatalok egy részének figyelmét arra, hogy ők tudnák hitelesen, teljes valóságában rögzíteni saját etnikumuk életét és szokásait, amit idegenek előtt nem szívesen tárnak fel.
*
A VIII. Országos Vasutas Fotópályázat (Szeged) eredményei és dokumentációja megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon.
*
Nagy László aranydiplomás fotóművész (Jászkun Fotóklub, Szolnok) 50-év fotói című kiállítása az újszászi Művelődési Házban 2010. július 19-30. között tekinthető meg. A kiállított képek megvásárolhatók. A bevételt az árvízkárosultaknak ajánlotta fel az alkotó.
*
Kovács Pál E-MAFOSZ/s (HEMO Fotóklub, Veszprém) Jászsági képeslap című fotókiállítását 2010. július 28-án 17 órakor Gaál Antal költő nyitja meg a veszprémi HEMO-ban (Zalka M. tér 1.)
*
A Budapesti Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2010. július 1-jén (csütörtökön) 18.00 órára a BMK Galériába (XI. Etele út 55.) Molnár Tibor ARCOK ÉS AKTOK című kiállításának megnyitójára. A BMK 2009. évi XXV. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázat díjazottjának önálló tárlatot Farkas László AFIAP fotóművész, a Kőbányai Fotóklub elnöke nyitja meg.
*
A Kanizsai Dorottya Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2010. július 2-án 17 órára Teppert Ferenc Élet a Duna mentén című fotókiállítására. Megnyitja: Ferkov Jakab múzeumvezető. Közreműködik: a Šokadija zenekar. A kiállítás megtekinthető 2010. július 2-től augusztus 7-ig a múzeum nyitvatartási idejében - kedd - szombat 10-15 óra -, Mohács, Városház u. 1. szám alatt.
*
Vas Géza (EKE Fotóklub, Kolozsvár) Élő népviseletek – Kolozsvár és környéke című fotókiállítása a kolozsvári egyetem előcsarnokában tekinthető meg 2010. június 25-től július 16-ig. A kiállítás anyaga a szerzőtől kölcsönözhető geza.vas@rdslink.ro
*
A Győri Fotóklub immár kilencedik alkalommal invitálja a fotográfia szerelmeseit a Fotó a természetben-Győri Fotópiknikre. A nagysikerű rendezvény július 18-án vasárnap kerül megrendezésre a hagyományos helyszínen, a Radó-szigeten. A program szervezői ebben az esztendőben is kiadják a szabadtéri kiállítás katalógusát. Az ebbe való bejelentkezés határideje 2010. június 28. Minden szerző 1 alkotást küldhet a kiadványba max. 1 Mb méretben. A szervezők az alábbi címre várják a jelentkezéseket és a fotót: Szabó Béla e-mail: belafoto@t-online.hu*
Elkészült és látogatható Kerekes István EFIAP/s (Mosonmagyaróvár) egyéni honlapja www.kerekesistvan.com *
Képek a nappali falára címmel nyílt fotókiállítás Pásztón, a Könyvtárgalériában (Nagymező u. 3.). Látogatható 2010. június 17-től július 6-ig.
*
Csorba Károly (APS Stúdió) Juhannus - Szent Iván éj Finnországban című fotókiállítását Fabó László orgonaépítő nyitja meg 2010. június 25-én, pénteken 17 órakor a Virányosi Közösségi Házban (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8/c. Megközelíthető a Moszkva térről a 156-os autóbusszal, hétvégeken a 155-ös autóbusszal a Fészek utcai megállóig.). A képek július 23-ig tekinthetők meg telefonon történő, előzetes időpont egyeztetéssel: 200 8713.
*
Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész Képek Eger múltjából című kiállítása 2010. június 24-én 17 órakor nyílik az Imola Cégcsoport Központi Irodaházának Galériájában. Megnyitja: Dr. Kis-Tóth Lajos az EKF rektor-helyettese és H. Szilasi Ágota művészettörténész.
Megtekinthető augusztus 15-ig.
*
Fotózási lehetőség: Ghymes fesztivál és koncert a Szent György-hegyen a Szent György Pince területén 2010. 07.02-07.04-ig, bővebben a www.Ghymes.hu
*
Június 25-én, pénteken 17 órától Csíkszeredában nyílik meg a Nógrád Megyei Fotóklub tárlata. A kiállítást megnyitja Ádám Gyula fotográfus és Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub elnöke. Helyszín: Megyeháza Galéria, Csíkszereda.
*
A Ferencvárosi Pincegaléria és a Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei tisztelettel meghívják Önt, hozzátartozóit és barátait Szabó Béla EFIAP, E-MAFOSZ/g fotóművész FÉNY-KÉPEIM című kiállítására.
Megnyitja 2010. június 24-én (csütörtökön) 17 órakor Baky Péter festőművész, művészeti vezető.
A kiállítás megtekinthető: 2010. július 17-ig vasárnap és hétfő kivételével 10-18 óra között Budapesten, a IX. ker., Mester u. 5. sz. alatt.
*
Oroszhegyi képek tárlata a magyardécsei cseresznyefesztiválon
A szilvájáról és pálinkájáról híres Oroszhegyen és környékén 2008 őszén zajlott a Hargita Megyei Kulturális Központ XVI. fotótábora. A tábor anyagából készült kiállítást Hargita Megye Tanácsának „Összetartozunk” programja keretében 2010. június 27-én 12.30 órától a cseresznyéjéről méltán híres Magyardécsén, az általános iskola épületében nyitják meg. Megnyitóbeszédet mond Ádám Gyula fotográfus. Szintén az „Összetartozunk” program keretében a nap folyamán a Hargita Megyei Kulturális Központ által felkért nyolc neves fotográfus örökíti meg a cseresznyefesztivál pillanatait.
*
Téves információ
A Fotó-Hungarikum 2010 című album név mutatójában Gábori Attila neve mellett tévedésből nem az alkotócsoportja neve szerepel. Helyesen: Gábori Attila, a Réti Pál Fotóklub tagja.
*
Kralovánszky Balázs H O R I Z O N T címmel vetített-képes bemutatót tart a 2010. június 19-én, szombaton 16 órakor a Madách Imre Művelődési Központ 8-as termében. Az érdeklődők megtekinthetik Magyarország: Nagy-Alföld; Kanada: New Brunswick, Nova Scotia , Ontario, Prince Edward Island, Quebec; és az USA : Arizona, California, District of Columbia, Nevada tájait, látnivalóit. Az előadás után levetítik a Dunakanyar Fotóklub vezetőjéről, Kocsis Ivánról készült portréfilmet is.
*
A Hallássérültek Tanintézetében működő Mai Manó(k) Fotókör év végi fotókiállítását 2010. 06. 14-én 14.30-kor nyitja meg Réber Anikó fotóművész, Budapesten a Cinkotai út 125-137 alatt. A kiállításon Bocsi Viki, Bognár Zsolt, Cselovszky Krisztián, Deme Noémi, Giczi Kristóf, Horváth Kristóf, Kucsorka Bettina, Kovács Lajos, Kiss Nimród, Mester Richard, Szabó Enikő és Szász Enikő fotói láthatók.
*
A 16. Jász Világtalálkozó alkalmából nyílt meg Jászágó Művelődési Házában a Duflex Fotográfiai Stúdió és dr. Tőzsér Gábor fotókiállítása.
*
2010. június 9-től július 3-ig tekinthető meg a Bank Centerben (Bp., V. ker., Szabadság tér 7.) az Absztrakt fények, hangulatok című fotókiállítás.
*
A Montázs Fényvarázsló Szeniorok Társasága Kaleidoszkóp című kollekcióját Várpalotán a Jószerencsét Művelődési Házban mutatják be június 11-től július végéig. Szerzők: Alexay Zoltán E-MAFOSZ/s, Bálint Zsigmond AFIAP, Békefi Antal, Dániel István E-MAFOSZ/g, Eisenmann József E-MAFOSZ/g, Fabó Katalin E-MAFOSZ, Gazsi József E-MAFOSZ, Gyurom János, Hajdu György E-MAFOSZ/g, Juhos Nándor, Katona Katalin, Kiss András EFIAP, Kiss Andrásné E-MAFOSZ, Kührner László ES-MAFOSZ, Láng Tibor E-MAFOSZ/g, Lipták Zsuzsa, Magyar Alfréd, Molnár István Géza E-MAFOSZ/g, Nagy Sándor, Szalánczy Béla E-MAFOSZ/g, Széplaki József, Vigh László Endre, Veiland István E-MAFOSZ/g.
*
Egyiptomi arcok, portrék címmel Inotán a Művelődési Házban június 11-től Láng Tibor E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub) kollekciója kapott helyet.
*
A Múzeumok éjszakáján 2010 június 19.-n/szombaton/ 18h-kor nyílik Abonyi Maya és Baán Katalin fotográfusok ZENE ÉS TÁNC című kiállítása, túrkevei Finta Múzeum Vadász Pál kiállító termében. Köszöntőt mond Molnár Magdolna művész tanár. A kiállítás megtekinthető 2010. július 18-ig, keddtől. - csütörtökig 9-12, illetve 14-16 óra között, szombaton 9-től 12-ig. Cím: Túrkeve Kossuth út 6. T: 56-361-183.
*
A Pataky Művelődési Központ és a Kőbányai Pataky Fotóklub tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2010.június 15-én (kedden) 18 órakor a Pataky Galériában megrendezendő Úton Útfélen című fotókiállítás megnyitójára (Budapest, Szent László tér 7-14.) A kiállítást megnyitja :Buzás Kálmán. A tárlat 2010. szeptember 05.-ig tart nyitva.
*
A BMK-Reflex Fotóklubban 2010. június 9-kén 18 órai kezdettel Eisenmann József aranydiplomás fotóművész, az Óbudai Fotóklub vezetője vetített képes előadást tart saját felvételeiből. Cím: Budapesti Művelődési Központ XI. Etele út 55.II.em. 202. terem. Vendégeket szívesen látunk.
*
A székesfehérvári Kirakat Galériában megnyílt a legújabb kiállítás, ahol júniusban megtekinthetők Kun Attila E-MAFOSZ, Kozma Rebeka, Rideg Ferenc E-MAFOSZ, Varga Csaba, Hermán Fanni, Garainé Mariann, Dr. Perényi István E-MAFOSZ/g, Táczy Zoltán, Déber Gábor, Posfai Attila ES-MAFOSZ, Nervetti Károly E-MAFOSZ/g, Nervettiné Fekete Lídia E-MAFOSZ/g, Marton Ágota, Dénes János és Szabó Márta alkotásai.
*
Végh Károly Norvégia egy magyar szemével című fotókiállítása megtekinthető Budapesten, a Zászló Múzeumban (VIII. ker., József krt. 68. a Nap utca sarkán), 2010. augusztus 20-ig.
*
Czire Alpár Csenddé fajuló kiáltás című fotókiállítása Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában tekinthető meg (Kolozsvár, Fő tér 23.) 2010. június 4-30. között. .
*
Körmenden, a Szent Iván-éji rendezvénysorozatban 2010.06.19-én 17 órakor - a múzeumok éjszakáján – nyílik a FOTÓBOLONDOK című fotókiállítás, a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum Kastély Kápolnájában. A tárlat megtekinthető 2010.08.08-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.
*
Dobai Tivadar E-MAFOSZ/s (Rákosmenti Fotóklub) Színek és formák nappali fényben című fotókiállítását 2010. június 15-én 18 órakor Révay Erzsébet fényképész szakoktató nyitja meg Budapesten, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban (XVII. ker., Pesti út 113.). A tárlat június 30-ig tekinthető meg.
*
Mekli Zoltán (Győri Fotóklub Egyesület) kiállítása 2010. június 14-én 18 órakor nyílik a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.). A tárlat június 18-ig látogatható.
*
Az első veszprémi fotós viadalról itt olvasható beszámoló:
http://www.vehir.hu/kiallitas/2010-06-05/amator_fotosok_profi_viadala.html
*
A Pannon Kapu Kulturális Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját Szentgotthárdon a Színház aulájában, 2010. június 7-én 17 órakor nyíló Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotóművészek "Előttem az utódom" című közös kiállítására. A kiállítást megnyitja: Fekete Tamás, a Szentgotthárdi Fotóklub vezetője A kiállítás megtekinthető: június 25-ig 9-12 és 13-17 óra között. Cím: 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 5.
*
Fenyvesi Anna Biciklik, napfény, Hawaii! című fotókiállítása 2010. július 2-án 18 órakor nyílik Budapesten, az Ibis Hotelben (XIII. ker., Dózsa György út és Váci út sarok). Az alkotót Nagy Sugár köszönti. A tárlat július 29-ig tart nyitva.
*
Steppán Szabolcs (Veszprém) honlapja: http://www.steszafoto.neobase.hu
*
Papi Lajos (Kossuth Fotóklub, Kisújszállás) Mozaikok című fotókiállítását Kolozsi Sándor ES-FIAP (Jászkun Fotóklub) nyitja meg 2010. június 24-én 17 órakor Karcagon, a Déryné Művelődési Központban.
*
Csidér Bálint E-MAFOSZ (Jászkun Fotóklub, Szolnok) A TÁNC VARÁZSA című fotókiállítását Homoga József AFIAP fotóművész nyitja meg a salgótarjáni Fotógalériában 2010. június 3-án 17,30-kor. A megnyitó után előadást hallhatnak az érdeklődők Műveletek a RAW fájlokkal címmel.
*
Dr. Gyarmathy László (foto: DOQHY) (Magyar Fotóművészek Világszövetsége) kiállítása Szerelmem Színház II. címmel 2010. június 6-án 16:30-kor, a Hoffmann meséi opera előadása előtt nyílik a Győri Nemzeti Színház emeleti aulájában. Megnyitja: Dr. Ottófi Rudolf, Győr megyei jogú város alpolgármestere. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
*
Abonyi János és Láng Tibor Fényvarázslat című kiállítását Úrkúton a Közösségi Ház és Könyvtárban rendezték meg.
*
Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Művelődési Intézetben a Bakony Fotóklub tagjai által készített Ezeréves Veszprém megye című kollekciója 2010. június végéig tekinthető meg.
*
Balogh Tamás (Soproni Fotóklub) új honlapja: http://baloghfoto.hu
*
A Pannon Egyetem Fényképészköre által - a Gizella Napok keretében – kiírt Fotós Viadalon a zsűri elnöke: Kovács Pál E/MAFOSZ/s (HEMO Fotóklub); tagjai: Babják Tamás; Baumann Béla (HEMO Fotóklub) Szabó Balázs (Egyetemi Fényképészkör) Molnár Csaba fényképészmester (Molnár fotó, Veszprém). A fotós viadalon Veszprém megyéből, Fejér megyéből és a fővárosból is voltak résztvevők. Az első helyezett vándorserleget vehet át, amit egy évig birtokol, és neve felkerül a serlegre. A következő VIADAL 2011-ben a Gizella Napok keretében lesz, de az idei egyetemi tanév előtt a "gólyák" részére is terveznek egy városismereti fotósversenyt, augusztus végén. A díjazott anyagból 2010 június 4-én17 órakor Veszprémben, az Íródeák Kávé és Teaházban (Veszprém, Komakút tér 3.) a díjátadásra kerül sor, és nyílik kiállítás "veszprémi pillanatok"címmel. A tárlat június 28-ig látogatható.
*
A Szentesi Fotókör kiállítása 2010. június 3-án 18.00 órakor nyílik meg Marosvásárhelyen, a Vár Galériában
Kiállítók: Albert Béla, Apró Mária, Barna Péter, Bíró Albert, Berezvai László, Doba Lajos, Gencs Mária, Györgyi László, Hegedűs Tamás, Kozma Anita, Králik Emese, Kiss János, Marton Ferenc, Nagy István, Pusztai Péter Pál, Szabó Rita, Tóthné Timafalvi Gizella és Vajda Krisztina. A megnyitón a fotókör tagjai is megjelennek és vasárnapig tartó fotós kirándulást szerveznek Marosvásárhelyre és a környékére.
*
A 2. Székesfehérvári Fotóudvar eseményeiről készült fotók megtekinthetők:
http://www.mafosz.hu/Tarsasagi/2010/2_Udvar/index.html
A felvételeket Bernáth József, Dömötör László, Déber Gábor, Dudásné Stum Beáta, Marton Ágota, Dr. Mann Judit, Szabó Márta és Varga Csaba készítette.
*
Csorba Károly Juhannus - Szent Iván éj Finnországbancímű fotókiállításának megnyitója 2010. június 25-én 17 órakor lesz Budapesten, a Virányosi Közösségi Házban.
*
Hidvégi Péter aranydiplomás fotóművész (Jászkun Fotóklub) Inter-urbán című fotókiállítása 2010. június 4-én 10 órakor nyílik Budapesten, a Lehel Csarnok Galériájában (Bp., XIII. ker., Váci út 9-15. Bulcsú utcai oldal). Megtekinthető június 28-ig, hétfőtől péntekig 6-18 óra, szombaton 6-14 óra, vasárnap 6-13 óra között.
*
Thor Tamás (Magyar Fotóművészek Világszövetsége) fotókiállítása Érsekújváron, a Kultúrház előtti Art-Korzón tekinthető meg 2010. június 9-én 18 órakor.
*
Dr. Seres Géza (Debreceni Új Fotóműhely) Tánc-fények című fotókiállítása az Új Inkognitó Galériában (Debrecen, Eötvös utca és Rákóczi utca sarkán) 2010. június 4-én 19 órakor nyílik.
*
Szabó Márta (Magyar Fotóművészek Világszövetsége) Valahonnan valahová című, fotókiállítása május 27-én 18 órakor nyílik Székesfehérváron, a Szabadművelődés Házában (Fürdő sor 3.). A szabadtéri tárlat egy hónapig tekinthető meg.
*
Nesztelen valóság címmel nyílik 2010. május 27-én 17 órakor a mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Házban Kerekes István EFIAP/b fotóművész tárlata a valamikori Moson vármegye és a mai Győr-Moson-Sopron megye területén készített természetfotókból, amely az ezeréves vármegyerendszer ünnepségsorozat egyik elő rendezvénye. A kiállított képeket június 16-ig tekintheti meg a közönség a közösségi házban.
*
A dabasi Kossuth Művelődési Központ és a Galéria Alapítvány tisztelettel meghívja Önt Kristóf Krisztián artistaművész A cirkusz világa című fotókiállításának megnyitójára 2010. május 29-én (szombaton) 14 órakor a Kossuth Ház Galériába (Dabas, Kossuth László u. 19.). A kiállítást megnyitja: Eötvös Tibor művészeti menedzser és Varga László a Dabasi Fotó Klub Egyesület elnöke. A kiállítás megtekinthető: 2010. június 25-ig.
*
Stefkovics János (Kőbányai Fotóklub) Lépcsőházak című fotókiállítását Dobos Szilveszter AFIAP, E-MAFOSZ/g nyitja meg 2010. június 1.-én 18 órakor a Hotel Ibisben (Budapest, XIII. ker., Dózsa Gy. út 65.). A kiállítás július 1-ig látogatható.
*
Vencsellei István (Debreceni Fotóklub) Tér-kép-idő című fotókiállítása 2010. június 4-től 20-ig tekinthető meg Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Város Művelődési Központ és Könyvtárban. Megnyitó 4-én 17 órakor.
*
Az Élő hagyományok a Dél-alföldön néprajzi fotópályázat kiállítás megtekinthető a Vajda Péter Művelődési Központban (Szarvas, Kossuth L. tér 3.) 2010. május 21-től június 11-ig. Kiállítók: Barna Lajosné, Benke Ferenc, Dr. Blahut Károly, Dr. Füzesné Hudák Julianna, Gál Zoltán, Győrfi Szabina, Koncz Dezső, Málik István, Márton Gabriella, Molnár Krisztina, Monostoriné Hrabovszky Éva, Oláh Tibor, Pappné Kőszegi Ilona, Pálfi Anna Adrienn, Pintér Zoltánné, Sztvorecz Angéla, Vasas László, Vágvölgyi Mihály, Veres István, Viczay Lajos és Zombai Károlyné.
*
2010. május 19-től tekinthető meg Vitos Hajnal Törökországi emlékeim című fotókiállítása Csíkszeredán, a Székely Károly Szakközépiskolában.
*
Mezőségi mindennapok címmel a marosvásárhelyi Várgalériában BÁLINT ZSIGMOND AFIAP, E-MAFOSZ/G szociófotóiból nyilt kiállítás. A mezőbergenyei, mezőmadarasi és mezőpaniti pillanatokat megörökítő tárlatot Nagy Miklós Kund a Népújság főszerkesztője méltatta. Házigazda Kucsera Jenő AFIAP. A kiállítás június 2-ig látogatható naponta 11-19 óra között (hétfő kivételével)
*
Az esküvői portál működtetője 50.000 € értékű utazási utalványt oszt szét látogatói közt! Nem kell egyebet tenni, mint REGISZTRÁLNI a gyorsan fejlődő, egyre népszerűbb esküvői portálon: www.eskuvo.sk
*
Tóth József Füles Múltunk hídjai című kiállításának ötletét az adta, hogy a fotográfus az örvényesi híd általa "érzett" képét szerette volna megörökíteni. Végül teljes sorozat készült a teret és időt összekötő alkotásokról, Magyarország ismeretlen hídjairól. A kiállítás megtekinthető 2010. június 20-ig a Kultúrkúria nyitvatartási ideje alatt. A belépés díjtalan. (Bp., II. ker., Templom u. 2-10.)
*
Mészáros Annarózsa (Duflex Fotográfiai Stúdió Egyesület) Legyen a zene mindenkié című fotókiállítása 2010. május 17-én 15.30-kor nyílik Budapesten, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának aulájában (IX. ker., Tűzoltó u. 37-47., 3-as metró, Klinikák megálló). A tárlat május 30-igtekinthető meg.
*
Az Erdélyi Kárpát Egyesület - Kolozsvár 1891 - rendezésében tekinthető meg 2010. május 11-31. között a marosvásárhelyi EKEart 3 fotóbiennálé, a kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában.
*
A Szolnoki Helyőrségi Klubban (HEMO, Szolnok, Táncsics M. u. 5-9.) 2010. május 18.-án kedden 17 órakor Reznák Erzsébet múzeumigazgató nyitja meg Baán Katalin Mozaikok című kiállítását. Megtekinthető 2010. május 30-ig, hétköznapokon 9-19 óra között. További információk az 56/514-558-as telefonszámon.
*
Nagy Tímea (Bakony Fotóklub, Balatonfüred) Rezzenések című fotókiállítása 2010. június 11-én 18 órakor nyílik a Csopak Galériában (Csopak, Kossuth L. u. 53.). Látogatható június 23-ig, hétfő kivételével naponta 10-13 óra és 17-20 óra között.
*
A Fotózó Menedzserek kiállítás sorozat harmadik tárlatának megnyitója 2010 május 17, hétfő 18.00 óra. Helyszín: immár hagyományosan a Bank Center irodaház aulája Budapest, V. ker. Szabadság tér 7.
*
Sütő Zsolt Tibetvörös című fotókiállítása Kolozsváron, a Korunk Stúdiógalériájában tekinthető meg 2010. május 17-én 18 órától. Május 19. és 22. között minden nap 18 órától vetítés egészíti ki a tárlatot.
*
Szabó Márta (Magyar Fotóművészek Világszövetsége) Valahonnan valahová című, fotókiállítása május 27-én 18 órakor nyílik Székesfehérváron, a Szabadművelődés Házában (Fürdő sor 3.). A szabadtéri tárlat egy hónapig tekinthető meg.
*
Május 17-től Várpalotán a Jó Szerencsét Művelődési Házban mutatják be Láng Tibor Egyiptomi arcok, emberek című kollekcióját.
*
Seres Géza (Debreceni Új Fotóműhely) budapesti kiállításához Vitéz Ferenc írt ajánlót a Nagyítás című folyóiratban: http://www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=1469&tema_id=31
*
Május 17-től Nagyvázsony Művelődési Házban Békefi Antal,Láng Tibor és Noll Béla a Bakony Fotóklub tagjainak Reneszánsz töredékek című tárlata látható.
*
Juhos Nándor (Óbudai Fotóklub) Kárpáti rapszódia című fotókiállítását Sebestyén Ferenc nyitja meg 2010. május 17-én 18 órakor, a békásmegyeri Közösségi Házban (III. ker., Csobánka tér 5.). A tárlat látogatható május 28-ig.
*
Május 18-tól Ajkán a Bányász Közösségi Házban mutatják be Ürmös István (Bakony Fotóklub) panoráma képeit.
*
A 2. Székesfehérvári Fotós Udvar résztvevőit arra kérik a rendezők, hogy a programról készült, ajándékba szánt felvételeiket küldjék el a fellépőknek, azaz Tari Ágnes bűvésznek tariagnes@gmail.com és az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak: egyetlen_nikike@citromail.hu , julcsa1@hotmail.com , rennyike_13@hotmail.com . A www.mafosz.hu Társasági élet című fotóalbumába szánt, a fotósok egymásról készített felvételeit pedig sz_marta@freemail.hu címre küldhetik a fehérvári fotós találkozó résztvevői.
*
Győrben, a Pannónia Fotóművészeti Fórum elismerő plakettjével tüntették ki Eisenmann József aranydiplomás fotóművészt a fotográfiai közéletben kifejtett évtizedes tevékenysége elismeréseként. A plakettet Láng Tibor E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub, Veszprém) és Szabó Béla AFIAP, E-MAFOSZ/g (Győri Fotóklub Egyesület) a dunántúli fotós fórum szervezői adták át május 15-én az Óbudai Fotóklub vezetőjének.
Pannónia Fotóművészeti Fórum az idén is figyelemre méltó programmal várta a dunántúli fotós alkotóközösségek képviselőit Ez alkalommal ugyan a vártnál kevesebben vettek részt a tanácskozáson, ám annál aktívabban. A Fórum határozatokat is megfogalmazott. 2011-ben a Pannónia Fotószalont ugyancsak Győrben, 2012-ben a Dia és digitális szalont Sopronban rendezik meg. Örömmel fogadták a Dunától nyugatra eső, szerbiai magyar fotósok jelentkezését, hogy a jövőben ők is bekapcsolódnának a Fórum munkájába. Így már nemcsak a felvidéki, hanem a délvidéki magyarok is aktív szereplői lehetnek az évente ismétlődő regionális művészeti találkozónak. Végül a jelenlévők megtekintették a 2010 évi Pannónia Dia és Digitális Szalon zsűrizett anyagát.
*
Az Eye of Nature 2010. április hónapban meghirdetett pályázat eredménye a következő lett.
Zsűri: Imre Tamás természetfotós, Krivánszky Árpád újságíró,természetfotós, Szabó Béla fotóművész.
2010.04 hónap képei közül, az alábbi négy képet jutatták be felhasználóink a döntőbe. A versenyben maradt fotókat egy 3 tagú zsűri elemezte és a következő döntést hozta. A hónap képe díjat Tóth Sándor felhasználónk nyerte meg a Hazafelé című képpel. A sikeres eredményért a SakerTour Hortobágyi leseinek egyikében nyert madárfényképezési lehetőséget.
Magasra értékelt képek: Napkelte fényei című „Berki László”; Kakukktojás című „Era”; A flegma gém című „Molnár István” nevű felhasználótól. A három magasra értékelt kép készítője kap az oldalon plusz ingyenes webtárhelyet, hogy még több szép képpel örvendeztessék meg a felhasználókat. Gratulálunk mindhárom magasra értékelt kép szerzőjének. Mind a négy kép indul a 2011-es fődíjért, ahol a teljes zsűri fogja eldönteni, ki kapja a várhatóan külföldi photo workshopot. A díjazott képek megtekinthetők itt: http://www.eyeofnature.net/yearphotos.php
*
Csigó Gergely fotóművész kiállítása nyílik a Soproni Erdészeti Múzeumban 2010.05.12-én 17:00 órakor. A kiállítást Kustra Csaba, a KOKTÉL magazin főszerkesztője nyitja meg. Megtekinthető 2010.06.06-ig. Részletek: www.csiger.blog.hu*
*
Wollner Pál Unokáink is látni fogják?” című fotókiállítása 2010. április 30-tól tekinthető meg Györkönyben, a kistérség gyűjteményeiről.
*
A Magyar Kultúra Házában (Budapest, I. ker., Szentháromság tér 6.) tekinthető meg az ELTE szociális munkás hallgatóinak fotókiállítása a szegénységről, a gyerekekről és a romákról. A kiállítás 2010. május 6-16. között tart nyitva.
*
Szabados László Folklór a tűzfalon – graffitik hetedhét országból című fotókiállítását Dobóczky Zsolt nyitja meg Szegeden a Grand Caféban, 2010. május 11-én 18.30-kor.
*
A PORTRÉ című kiállítás 2010. május 5-22. között tekinthető meg a Méliusz Központban (Debrecen, Bem tér 19.). A tárlaton 29 alkotó 45 fotóját mutatják be.
*
A Duna Fotóklub Egyesület (Baja) kiállítása Szigetváron a Sóház Galériában (Vár u. 1.) tekinthető meg 2010. május 20-ig.
*
2010. május 10-én, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg Jó Ilona Pillanatképek Fiji-ről című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 06. 15-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
Gál András fotókiállítása megtekinthető: http://web.t-online.hu/galandris/negreni/
*
Az Egy plusz egy kiállítás a bajai Fő téren lesz látható június 4-én 14 órakor, melynek történetét Tamás József foglalja össze: „Zombor, Baja testvérvárosa már több évtizede, így a két nagy múltú fotóklub is jó kapcsolatokat ápol. A 90-es években az ismert események miatt sok évre megszakadt a kapcsolat, de mindkét klub megújulása lehetővé tette az újbóli együttműködést. Ennek első lépése az elmúlt novemberi Zomborban rendezett közös kiállítás volt a vendéglátók évi rendszeres bemutatkozásán. A mostani "Egy plusz egy" című vándorkiállítás apropója a "Rada Krstic" Foto kino video klub 60 éves évfordulójának megünneplése. A látványosan előkészített anyag 100x70 cm-es, kasírozott, keretezett printeken jelenik meg olyan módon, hogy mind a 30 print egy zombori és egy bajai fotót tartalmaz. Ezért kapta a kiállítás a "Jedan na jedan" mottót. Így egy-egy fotó hosszabbik oldala kb. 55 cm. A vándortárlat további állomásai: Szabadka, Újvidék, Belgrád és Baja. Ez utóbbi június 4-én 14 órakor a bajai főtéren kerül megrendezésre.”
*
A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt, családját és ismerőseit
2010. május 12-én, szerdán 16:15 órára a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesülete
Az ezerarcú természet című kiállításának ünnepélyes megnyitójára. A tárlat kiállítói: Bárány Gusztáv, Glück György, Gulyás Gábor, Herbály László, Herbályné Szalánczy Ildikó, Kenéz György, Klemanovits Márk, Kovács Zoltán Pál, Láng István, Dr. Molnár Márk, Müller György, Nagy Gergely, Pálfalvi Tamás, Papp Tibor, Réti Zoltán, Sélley Miklós, Sőtér Gergely, Szalánczy Béla, Szekeres János, Szűcs László. A tárlatot megnyitja: Dr. Vörös Attila a KTI ügyvezető igazgatója. A vendégeket köszönti: Szalánczy Béla HonE-MAFOSZ ÉLETMŰ DÍJAS fotóművész, a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesületének elnöke. A műsorban közreműködnek a KTI munkatársai: Bencze Zsolt és Tóth Viktória. A kiállítás helyszíne: KTI Étterem és Kiállítótér 1119 Budapest, Than Károly u. 3-5. IV. emelet. A tárlat megtekinthető: 2010. augusztus 24-ig, munkanapokon 8.00-15.00 óra között
*
Babják Tamás fotográfus (HEMO Fotóklub, Veszprém) Fénytánc című fotókiállításának megnyitója Várpalotán, a Nepomuki Szent János R.K. Általános Iskolában, május 12-én 17,00 órakor lesz.
A kiállítást Talabér Márta a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő nyitja meg.
A tárlat a Nepomuki Napok egyik programja. Megtekinthető 2010. május 31-ig.
*
A Novák Fotó bemutatja a Fotózó Menedzserek kiállítás sorozat 3. tárlatát, ahol Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. Vezérigazgatójának felvételei elevenednek meg. A kiállítást megnyitja Tóth József "Füles" Balász Béla díjas és érdemes művész fotográfus. Helyszín: Bank Center irodaház, Budapest, V. kerület Szabadság tér 7. Időpont: 2010 május 17-én, hétfőn 18.00. Megtekintető 2010 június 5-ig.
*
A Pestújhelyi Közösségi Házban május 8-án 11 órakor nyílik az Alkonyattól pirkadatig című fotókiállítás. A Prizma Kör által rendezett tárlat június 5-ig látogatható (Bp., XV. Ker., Szűcs István u. 45.).
*
2010. április 24-től már megtekinthető a Biatorbágyi Fotóklub bemutatkozó és természetfotó-kiállítása a biatorbágyi Faluházban. További info: www.biai.hu/fotoklub.htm
*
A székelyudvarhelyi Orbán Balázs Fotóklub - a Föld Napja alkalmából - természetvédelmi fotókiállítást rendezett a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A 2010. április 22-én megnyílt tárlaton megtekinthetők Kozma Erzsébet, Vass Lehel, Mózes Róbert, Bíró András, id. Orbán András, Hadnagy Sándor és dr. Szabó József alkotásai.
*
Ízek és színek címmel nyílt fotókiállítás április 24-én a Café 5 Kávézóban, amely a Danubius Házban található (1138 Budapest, Váci út 141., a Duna Plaza közelében). Kiállítók: Gáncs Erika, Méhn Niki, Terei-Vígh Kriszti és Bognár Renáta.
*
Budapesten, a Fészek Galériában (VII. ker., Kertész u. 36.) nyílik Seres Géza (Debreceni Új Fotóműhely) Illusztrációk egy Borges novellához című kiállítása, 2010. május 4-én 18 órakor. A fotók olajnyomat eljárással készültek.
*
Az ELTE Füvészkert immár negyedik éve rendezi meg a Védnöki napot, melyen megköszönik a támogatók, partnerek, fenntartók egész éves munkáját és beszámolnak eredményeikről, terveikről. Idén a Védnöki nap legfontosabb eseménye az Ausztrál-ház átadása, melyet az ausztrál nagykövet, Alex Brooking excellenciás úr vállalt el. A Kastély emeleti termében az Utazás a világ körül – 2009 Ausztrália című fotókiállítás tekinthető meg.
*
A NIKON MAGYARORSZÁG termékbemutató előadást tart a Székesfehérvári Fotóklubban 2010. április 28.-án szerdán 18 órától a III. Béla király tér 1. sz. alatti MŰVÉSZETEK HÁZA III. emeleti termében, melyre - a NIKON tulajdonosokon és klubtagokon kívül - minden érdeklődőt várnak.
*
A Helios Fotóklub 34. tagsági fotókiállítását Komáromban, a Szinnyei József Könyvtárban (Eötvös u. 35.) nyitják meg 2010. április 30-án 17 órakor. Látogatható május 28-ig.
*
Csíkszeredában 2010. május 6.-án 18 órakor a Kritérion Alapítvány Galériájában kerül sor Danis János Fehéren-feketén című fénykép kiállításának megnyitójára. A tárlat május 19-ig hétköznapokon látogatható.
*
A Nagy Imre Általános Művelődési Központban (1214 Bp., Simon B. st. 4-8.) Mizik Zsuzsa fotóriporter és Halászi Vilmos operatőr fotókiállítását 2010. április 26-én 18 órakor Vida István nyitja meg. A képeket május 27-ig lehet megtekintetni.
*
2010. április 24-től május 18-ig tekinthető meg a a Biatorbágyi Fotóklub természetfotó-kiállítása a Faluházban (Biatorbágy, Baross Gábor u. 1.) A kiállítók: Ballay Zsolt, Bolyki András, Czirbesz Endre, Elekes István, Forró József, Grózli Csaba dr., Gyimóthy Kálmán, Győrik Dávid, Győrik Ferenc, Horváth Erzsi, Horváth Imre, Horváth Kata, Kerkovits Gábor dr., Kézdi Dóra, Maráczi László, Marlok Barbi, Nagy Tibor, Nánási István, Niksz Gyula, Pataki Béla, Puskás Dániel, Puskás Dávid, Szádvári Ferenc, Tonomár Mónika, Tóth Adrienne és Tüske Emil.
*
Szeretettel meghívjuk Ön és kedves ismerőseit a HEMO Fotóklub (Veszprém) A zene bűvöletében című kiállításának megnyitójára 2010. május 5-én (szerdán) 10 órára, a Csermák Antal Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe (Veszprém, Megyeház tér. 5.). A kiállítást megnyitja: dr. Limbacher Gábor a Megyei Múzeum
(Veszprém) igazgatója. A kiállítás június 10-ig látogatható.
*
2010. május 5.-én, szerdán 15 órakor nyílik meg Sárosi István Afrika képeslapokon című kiállítása a Kodolányi János Főiskola könyvtárában. (Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 59.).
*
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Békásmegyeri Könyvtárában (1039 Füst Milán utca 6.) 2010. április 28-án 1730 órakor nyílik Aknay Tibor fotókiállítása.
*
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a Nemzetiségeink képekben 2010 című fotókiállítás megnyitójára valamint a fotókiállítás anyagából készült fotóalbum bemutatójára. A kiállítást megnyitja és a fotóalbumot bemutatja: Borbáth Erika, az MMIKL főigazgatója. Időpont: 2010. április 23. péntek 14 óra. Helyszín: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Budapest, I. Corvin tér 8. A kiállítás most csak egy napig lesz nyitva a Corvin téren, mert innen Pécsre szállítják. Viszont december 10-től ismét megtekinthető lesz az MMIKL-ben, akkor folyamatosan két hétig. A fotókiállítás megvalósulását támogatták: Belváros–Lipótváros V. kerületi Önkormányzat, a
Belváros–Lipótváros Horvát Kisebbségi Önkormányzat. A kiállítás anyaga kölcsönözhető: halaszk@mmikl.hu, lukacsm@mmikl.hu , 225-6041; 225-6043
*
Megnyílt a www.mafosz.hu weblapon az Ausztrália – Új-Zéland 2010 című készülő fotókiállítás virtuális albuma. Az index oldalon, a címre kattintással működik. A képre kattintás pedig megmutatja a szerző nevét továbbá a képcímét is.
*
A 2009-es Ausztrália fotókiállítás anyaga április 30-tól megtekinthető Budapesten, a Füvészkertben. Megnyitó 30-án 11 órakor.
*
Balog Antal (Duna-Art Fotóklub) Varázslatos Mongólia című fotókiállítása a Magyar Földrajzi Múzeumban tekinthető meg (Érd, Budai út 4.).
*
Budapesten, a Zsókavár Galériában (XV. Ker., Zsókavár u. 15.) 2010. április 20-án 18 órakor nyílik meg a Bernecebaráti Nemzetközi Művésztelep kiállítása, ahol többek között megtekinthetők H. Csongrády Márta ésHorváth Katalin fotósok munkái is. A tárlat május 7-ig látogatható.
*
Az APS stúdió TÉLBŐL a TAVASZBA című fotókiállítása Megtekinthető 2010.április 16- május 20-ig Túrkevén, a Művelődési Házban (Táncsics u. 16.) munkanapokon 9-16 óráig. Kiállítók: Abonyi Maya, Baán Katalin, Barna Karolin, Bartók Gyöngyvér, Bock Pál, Burkus Alexandra, Csorba Károly, Fabó Katalin, Futó László, Gerle Marina, Jó Ilona, Katona Katalin, Keuler Éva, Kreutzer Iván, László Anna, dr. Mann Judit, Sebestyén László, Szabó Ferenc, Szamosvári József.
*
A Megálló Fotóműhely kiállítása 2010. május 6-ig tekinthető meg Budapesten, az ArtBázis Galériában (VIII. ker., Horánszky u. 25.).
*
2010. április 26-án 18.00 órakor nyílik, a Novák Fotó gondozásában készült FOTÓZÓ MENEDZSEREK című kiállítás sorozat következő tárlata, amelyen Dálnoki-Bolgár Judit valamint Berky Péter mutatkoznak be felvételeikkel. A kiállítást a tárlat kurátora, Tóth József "Füles" - Balázs Béla díjas, Érdemes- és Kiváló művész - nyitja meg. A képek 2010. május 15-ig tekinthetők meg, nyitvatartási időben a Bank Center aulájában.
(Budapest V. kerület Szabadság tér 7.)
*
Láng Tibor E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub, Veszprém) Fényfestés című kiállítása 2010. május 24-ig látogatható Lovason, a Nagy Gyula Galériában (Fő u. 12.).
*
A veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban - a Föld Napja alkalmából – 2010. április 22-től május 20-ig tekinthető meg Babják Tamás (HEMO Fotóklub) fotókiállítása.
*
II. Gyöngyösi Digiráma Bemutatót 2010. április 24-én rendezik a gyöngyösi MÁTRA Művelődési Központban. (3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.). 9 órától előadások, 14 órától a pályaművek bemutatása várja az érdeklődőket. 23 pályázó, 30 műve kerül a közönség elé. A belépés egész nap ingyenes. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Szervezők. További részletes információk a Szempont Fotókör honlapján találhatók : www.szempontfoto.hu
Megnyílt Jakab Tibor EFIAP/s, APSA (Marosvásárhely, Románia) honlapja: www.jakabtibor.ro
*
2010. április 15-től május 16-ig tekinthető meg Papp Elek AFIAP Klasszikus értékek című fotókiállítása a Mátra Művelődési Központban (Gyöngyös, Barátok tere 3.).
*
2010. április 18-tól tekinthető meg Koros László Levente Aquagraphic című természetfotó kiállítása Marosvásárhelyen, a kövesdombi Unitárius templom Bözödi György termében.
*
Kalácsi René (Szempont Fotókör, Gyöngyös) Színek - Fények – Hangulatok című fotókiállítása a Mátra Művelődési Központban (Gyöngyös, Barátok tere 3.) nyílik 2010. április 27-én, kedden, 18 órakor. A fotók megtekinthetők május 31-ig. További képek és információk : www.kalacsirene.hu www.kalacsirene.blogspot.com/2010/04/szinek-fenyek-hangulatok.html
*
Hírek Erdélyből
A Hargita Megyei Kulturális Központ szeretettel meghívja Ádám Gyula fotográfus és Petrás Mária keramikusművész közös kiállítására 2010 április 22-én 17 órától a marosvásárhelyi Bernády Házba (Horea utca 6. szám).
*
Április 16-23. között Máréfalva ad otthont az Orbán Balázs szemével elnevezésű fotótáborok idei első rendezvényének, Máréfalva polgármesteri hivatala és a helyi Zöld Életfa Egyesület, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében. A székely kapuiról és gazdálkodásáról, a nadrágszíjparcellákról és tájházáról ismert község képi dokumentálásában a következők vesznek részt: Antal Levente, Kovács László Attila, Pál Antal, Péter Hajnal Sepsiszentgyörgyről, Csíki Csaba Csíkszentdomokosról, Kozma Erzsébet Zetelakáról, Moldován Zsolt Felsőcsernátonból, Fekete Réka és a szervező Balázs Ödön Székelyudvarhelyről. Újdonság, hogy a meghívott fotósok között fiatal diák is ott lehet: Moldován Zsolt már több alkotói pályázaton díjazták felvételeit, és egyben az eddigi fotótáborok legfiatalabbika is. Sorban a 15-ik dokumentarista fotótábor válogatott anyagából először Máréfalván szerveznek kiállítást.
*
Tisztelettel meghívjuk Önt, családját és ismerőseit az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola Alma Galériájába, 2010. április 9-én, pénteken 18 órára, a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesülete "Az ezerarcú természet" című kiállításának ünnepélyes megnyitójára. Kiállítók: Bárány Gusztáv, Glück György, Gulyás Gábor, Herbály László, Herbályné Szalánczy Ildikó, Kenéz György, Klemanovits Márk, Kovács Zoltán Pál, Láng István, Dr. Molnár Márk, Müller György, Nagy Gergely, Pálfalvi Tamás, Papp Tibor, Réti Zoltán, Sélley Miklós, Sőtér Gergely, Szalánczy Béla, Szekeres János, Szűcs László. A vendégeket köszönti: Szalánczy Béla "ÉLETMŰ DÍJAS" aranydiplomás fotóművész, a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesületének elnöke. A tárlat megtekinthető iskolanapokon 10 –18 óra között. Cím: 1119 Budapest, XI. kerület (Kelenföld) Bikszádi utca 11-15.
*
Meghívjuk Önt és családját, ismerőseit, A VIRÁNYOSI KÖZÖSSÉGI HÁZBA, (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8/C) az április 10. szombaton 17.00 órakor kezdődő, a költészet napja alkalmából rendezett fotókiállításra és irodalmi estre. Megnyitja: Dr. Erdődi Gábor, költő, műfordító. Közreműködik: Kovalik Erika zenetanár – ének, klarinét, Majoros Árpád, gondolatszobrász. Verset mond: Kövesdi László, színművész. A Weöres Sándor verseire és Mikszáth Kálmán prózájára ihletett fotókat készítették: Abonyi Maya, Baán Katalin, Barna Karolin, Bartók Gyöngyvér E-MAFOSZ, Burkus Alexandra, Csorba Károly, Futó László, Katona Katalin, Kovács Éva, Kreutzer Iván, László Anna és Sebestyén László.
*
Hompot Imre, Hompot Imréné Zsuzsanna és Hompot Miklós Ahogyan mi látjuk című fotókiállítása a délvidéki Palicson (Városi könyvtár, Horgosi út 82.) tekinthető meg 2010. március 24-től április 14-ig. A kiállítás kötetlen témájú. Arról szól, hogy ők hárman hogyan látják a keresőn keresztül szűkebb és tágabb környezetüket.
*
Kovács Krisztián megújult weblapjára látogatókat invitál: www.kovacskrisztian.hu
*
Dombóvár március 27. és április 2. között ünnepli gazdag kulturális programmal, várossá avatása 40. évfordulóját.
A programok közül fotós vonatkozásuk :
Március 27. A Város napja. 15 órától ünnepi gálaműsor, városi kitüntetések átadása az Apáczai Szakközépiskola dísztermében. DOMBÓVÁR VÁROS CIVIL TANÁCSA Tilinger Sándor fotográfust több mint 45 éves kiemelkedő fotós munkásságának elismeréséül Civil-díjjal tünteti ki.
Március 29-én 14 órakor Tilinger Sándor kiállításának megnyitója ugyancsak az Apáczai Szakközépiskola dísztermében.
Április 1. A Film és a Fotográfia Napja: 10 - 14 óráig a Városháza előtti téren Fotópiknik, szabadtéri fotókiállítás, ahol a város fotósainak Dombóvárról és környékéről készült alkotásai tekinthetők meg.
*
Dávid Botond fotográfus A láthatatlan férfi című tárlatát a budapesti Hilton Hotel Dominikánus Kerengőjében (1014 Budapest, Hess András tér 1-3), mutatja be április 2-án, pénteken 18 órától. A fiatal erdélyi alkotó szakmai munkásságát Murányi Sándor Olivér író méltatja. Az esten fellép Szűcs Krisztián és Ábrahám Zsolt a Heaven Street Seven zenekarból, Sike Tamás borász az erre az alkalomra ajánlott, díjnyertes borával kínálja a megjelenteket. A láthatatlan Férfi című kiállítás képanyaga április végéig tekinthető meg.
*
Hell Ferenc és Kovács Géza fotókiállításának megnyitója 2010. április 2-án 18 órakor kezdődik a Klauzál Házban (XXII. ker., Nagytétényi út 31-33.). A tárlat látogatható április 23-ig naponta 9-től 19 óráig.
*
A Bakony Fotóklub Galériájában a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban Békefi Antal, Láng Tibor E-MAFOSZ/g és Noll Béla a Bakony Fotóklub tagjainak Reneszánsz töredékek című kollekciója kapott helyet április hó végéig.
*
Győri Vilmos aranydiplomás fotóművész (Barcs) Dráva, Murától a Rinyáig" című fotókiállítása - a Víz Világnapja alkalmával rendezett ünnepség keretén belül - , 2010 március 22-én " nyílik a barcsi Dráva Völgye Középiskolában.
*
A Miskolci Fotóklub Egyesület kiállítása 2010. március 17-től április 30-ig tekinthető meg Rozsnyón, a Bányászati Múzeum Galériájában (Bányászok tere 25.). Kiállítók: Csépányi-Fürjes László, Fekete Júlia, Fekete Zoltán, Kiss Tanne István, Kolozsvári Anna Krisztina, Kolozsvári Dezső, Kováts Tibor, Kucsma Gábor, Mitterpach Ildikó, dr. Némethné Durkó Annamária, Olajos Gábor Papp István, dr. Sidló Gábor, Sidló Gyula, Sidló Mariann, Szarka János, Szekrényi Gergely, Tasnádi Tamás, dr. Tóth Katalin, Vladár József.
*
Novák József A navajo indiánok földjén című fotókiállítása 2010. március 29-én (hétfőn), 18 órakor nyílik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában (Budapest, VIII. Reviczky u. 1.). A tárlatot megnyitja: Eisenmann József E-MAFOSZ/g fotóművész. A kiállítás megtekinthető 2010. április 19-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.
*
A csíkszeredai F'10 fotóklub és a szeptemberi Fotósulisok Alkotócsoportja közös kiállításának megnyitója a Barót-i Művelődési Ház Kistermében március 21-én volt. Kiállítók: Balási Csaba E.FIAP/s, Borbáth Áron, Farmos Rudolf, Czikó Éva-Emese, Fülöp Szilárd, Incze Domokos AFIAP, Incze László, Kelemen Csaba András, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Sütő Gábor, Teutsch Alpár AAFR, Vitos Hajnal. Megnyitotta Cseke Gábor közíró.
*
Újbuda Tavasznyitó napján, a Szent Gellért Senior apartman házban egy napos kiállításon mutatkozott be a 60+ Fotókör 2010. március 20-án.
*
Murvai György AFIAP Csíksomlyó a zarándokhely című fotókiállítása Március 25.-én 16 óra 30-kor nyílik a Mezőkövesdi Matyó Múzeumban. Megnyitót mond Dr. Mohay Tamás néprajzkutató. A kiállítás május 31.-ig tart nyitva.
*
Müller György A nagy természet kis csodái című fotókiállítása 2010. március 27-én 17 órakor nyílik az ócsai Madárvártában. Köszöntőt mond Csörgő Tibor. A tárlat május közepéig látogatható.
*
Monostorapáti Művelődési Ház és Könyvtárban Börzsöny László, a Bakony Fotóklub tagjának Afrikai mozaikok című fotókiállítása március 22-től április végéig látogatható.
*
Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Művelődési Intézet folyosógalériájában Mátyus Károly E-MAFOSZ, a Bakony Fotóklub vezetőjének Emberközelben című fotókiállítását március 24-től április végéig láthatják a könyvtár látogatók.
*
A VOKE Arany János Művelődési Házban (Győr, Révai u. 5., a vasútállomással szemben) tekinthető meg a Sínek világa- sínek szerelmesei c. fotókiállítás 2010. március 19-től. A fotókat a MABÉOSz vasútmotívum gyűjtő Fotó-Videó Szakkör tagjai készítették.
A kiállítás megtekinthető: 2010. április 13-ig, naponta 10-17 óráig. Információ: 96/312-446, www.vasutasmuvhazgyor.hu
*
2010. március. 17-től tekinthető meg dr. Nerhaft Antalné és Fábián András – a 2009 évi Vizuális Művészeti Hónap fotópályázat oklevéllel jutalmazott alkotóinak – jutalom kiállítása a Budapesti Művelődési Központban (BMK), a XI. Etele út 55-ben. A kiállítást megnyitja: Zsitva Tibor. A kiállítás megtekinthető március 30-ig hétköznap 8.00-20.00 óra között, ill. a ház nyitvatartási idejében.
*
Feszület címmel nyílik fotókiállítás 2010. március 24-én, szerdán 18 órától a Marosi Egyházmegye Református Esperesi Hivatalának tanácstermében (Marosvásárhely, Bernády tér 3.). Vajda György, a Népújság munkatársának 64 feszületről – különböző helyszínen és kontextusban – készített felvételét láthatják a tárlaton. A zsoltáridézeteket Baricz Lajos plébános válogatta, aki a tárlatmegnyitón a húsvéti ünnepkör vallási és világi összefonódásáról, Barabás László néprajzkutató pedig a húsvéti népszokásokról és a feszület szimbólumáról beszél. A fényképeket méltatja és a szerzővel Bölöni Domokos beszélget. Házigazda: Ötvös József református vártemplomi lelkész, esperes. Fellép: Simon Csongor (hegedű), Dávid Tamás (hegedű) és Vakaria Timea (zongora) a művészeti líceum zene szakos diákjai. Támogatók: Orbán Levente, Balog József és Ilyés-Tóth Sándor megyei tanácsosok, valamint az Pro Foto Center. A kiállítás április 25-ig látogatható.
*
Garadosi panoráma
Kiállítás a HMKK csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából
A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös szervezésében kiállítás nyílik a HMKK csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából, 2010.március 24-én 17.00 órától.Helyszín: dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány székhelye, Horea utca 6. szám, Marosvásárhely. A kiállítást megnyitja Nagy Miklós Kund. Kiállítók: Ádám Gyula, Balázs Attila, Bálint Zsigmond, Csíki Csaba, Erdély B. Előd, Fekete Zsolt, Găină Dorel, Haris László, Molnár Attila, Szentes Zágon, Urbán Ádám, Veres Nándor. A rendezvény társszervezői:Csíkszentdomokos Helyi Tanácsa és a Csíkszentdomokosi Múzeum Egyesület
*
Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész az Életfa Környezetvédő Szövetségben (Eger Bajcsy Zs.u.9.sz.)tart előadást március 18-án 17 órakor a fotográfia történetéről, ezen belül a portré fotózásról.
*
Juhász Miklós aranydiplomás, Csokonai-díjas fotóművész jubileumi fotókiállítása április 6-án nyílik 17 órakor a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériájában (Győri kapu 27.). A tárlat április 30-ig látogatható.
*
Kovács Anett Nóra fotókiállítása a veszprémi városháza aulájában nyílik meg március 30-án 15.30-kor. A tárlat április 12-ig tekinthető meg.
*
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ (Egerben a Bartók Béla tér 6. sz.) galériájában 2010. március 29.-én Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész nyitja meg a HOMO LABILIS-CENTAURI című fotókiállítást.
*
Elkészült a Biatorbágyi Fotóklub honlapja: http://www.biai.hu/fotoklub.htm
*
Élmény minden tekintetben. A Művészetek Palotája öt éves születésnapja alkalmából kiírt fotópályázat eredménye: Felidézett élmény kategóriában: I. Kömöz Gergely; II. Czimbal Gyula; III. Szabó Márta.Kreatív kategóriában: I. Dobos Sándor; II. Pintér Leó; III. Járdány Bence.Művészetek Palotája épülete kategóriában: I. Dömölky Dániel; II. Dienes Szabolcs; III. Holló Hunor.A zsűri tagja volt: Benkő Imre, Göbölyös Luca, Kincses Károly, Korniss Péter és Turkovics Mónika.A 2010. március 14-én megnyílt kiállítás képei itt tekinthetők meg: http://www.fotoklikk.hu/kozvetites/kepek?event=16&round=5&category=124
*
Mezei Katalin, Besztercei Ferenc E-MAFOSZ/s, Dobos Szilveszter AFIAP, E-MAFOSZ/g Itthon, Európában című fotókiállítása 2010. április 6-án 18 órakor nyílik meg Budapesten, az Ibis ACCOR Hotel aulájában (XIII. ker., Dózsa Gy. út 65., a Váci út és a Dózsa Gy. út kereszteződése). A tárlat május 2-ig látogatható.
*
Szabó László AFIAP, E-MAFOSZ fotóművész A világ körülöttünk című fotókiállítása 2010. március 19-én nyílik meg Esztergomban, a Babits Mihály Általános Iskolában (Sugár út 24.), ahol április 22-ig látogatható. Köszöntőt mond Kotz István igazgató, a tárlatot megnyitja dr. Kocsis Ernő egyetemi tanár.
*
Marosszentgyörgyi hangulatok. 2010 március 4-én ismét meghitt hangulatú Kolping estnek adott otthont a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácsterme. Ötvös József református esperes nyitotta meg Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSz/g fotóművész Műemlék templomaink című fényképkiállítását és bemutatta a Lélekőrző falvaim című fényképalbumát. Ezt követően Sebestyén Péter plébános ft. Oláh Dénes főesperes Csorgóskút valamint Tekintetem a hegyek felé emelem című köteteit ismertette. Az est házigazdája Baricz Lajos plébános volt. A kiállítás megtekinthető 2010 április 30-ig. (Részlet a Népújságból Mezei Saroltától)
*
Török Gáspár EFIAP fotóművész (Marosvásárhelyi Fotóklub) egyéni kiállítása 2010. március 15-től tekinthető meg Szigetváron, a Sóház Galériában. Az alkotó munkásságát Pinczehelyi József méltatta.
*Laco Struhár (Szlovákia) előadása a Győri Fotóklub Egyesület szervezésében a tájfényképezésről és a kompozícióról 2010. március 22-én hétfőn 18 órakor hallható, látható a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Győr, Árpád u. 44). Az ÁLMOK KERTJE című kiállításának megnyitójára 2010. március 23-án (kedden) 17 órakor kerül sor, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárban (Győr, Herman O. u. 22).
*
A budaörsi Sásdi László Fotóműhely szeretettel meghív mindenkit az Innen-onnan című fotókiállítására, amelyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sétáló utcai könyvtárában (1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 106.) mutatnak be, 2010. március 29-én (hétfőn) 18 órakor. A kiállítást megnyitja: Kovács Bea. További információ: http://fotomuhely.try.hu/calendar/item/10009*
Erdélyországi látomások. Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban 2010. március 15-től tekinthető meg Knobloch László fekete-fehér tájfotóiból rendezett kiállítás, az Exposia alkotócsoport szervezésében. A tárlatot Róth András Lajos történész, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója nyitotta meg. A fotók szerzője Marosvásárhelyen született, 1954. április 29-én és tizenéves korától fényképez. A művészfotózás kezdete Sepsiszentgyörgyhöz és ottani fotósokhoz (pl. Bartha Árpádhoz, Bortnyik Györgyhöz) kötődik. 1983-tól Németországban él, felvételeivel pár éve lépett a nyilvánosság elé, erdélyi képei csoportos tárlatokon szerepeltek. Több pályázaton díjazták munkáit és több egyéni kiállítása is volt az elmúlt években: Sepsiszentgyörgy, Pásztó (2007), Salgótarján, Verőce (2008), Budapest, Verőce, Gyergyószentmiklós (2009). Mostani kiállítása az Erdélyországi látomások címet viseli. (P. Buzogány Árpád)
*
Molnár Ferenc Csokonai-díjas fotóművész BETEKINTÉS a jazz világába című kiállítása 2010. március 19-én 17 órakor nyílik a Lyra Könyvesház galériájában ( 2600 VÁC, Piac utca 1.). A kiállítás 2010. április 15-ig tekinthető meg a könyvesház nyitvatartási idejében: munkanapokon 8.00-18.00 óráig, szombaton 8.00-13.00 óráig.
*
A Bakony Fotóklub kiállításai. Boros Ida és Mátyus Tamás Ciprusi mozaikok című tárlata Várpalotán, a Jószerencsét Művelődési Központban tekinthető meg 2010. március 8-tól 31-ig.Békefi Antal, Láng Tibor és Noll Béla Reneszánsz töredékek című kiállítása Veszprémben, a VMK Fotógalériában várja az érdeklődőket 2010. március 10. és április 15. között. Március hónapban a Bakony Fotóklub Ezeréves Veszprém megye című kiállítása - az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Faluról- falura rendezvénysorozat keretében - Hegyesd, Küngös, Megyer, Zalaszegvár és Farkasgyepü művelődési házában lesz látható.
*
Czire Alpár (Székelykeresztúr) Sárból és fényből című fotókiállítása nyílik Ajkán a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban, 2010. március 12-én, 17 órakor.
*
H2O címmel nyílik fotókiállítás Szolnokon, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában a Víz Világnapja alkalmából 2010. március 22-én. A kiállított képeket a Jászkun Fotóklub tagjai készítették.
*
A székesfehérvári Kirakat Galéria márciusi kiállítói: Búsi Sándor, Dénes János, Garainé Mariann, Kováts Judit, Kun Adrienn, Kun Attila E-MAFOSZ, Marton Ágota, Nervettiné Fekete Lídia E-MAFOSZ/g, Nervetti Károly E-MAFOSZ/g, Dr. Perényi István E-MAFOSZ/g, Posfai Attila ES-MAFOSZ, Sipics László, Szabó Márta, Szelle Ibolya, Táczy Zoltán és Varga Csaba. A város fotósai a Galéria egyik kirakatában a közelmúltban elhunyt Szabóné Jávori Gabriellára emlékeznek a fotós képeivel és a róla készült felvételekkel.
*
Az Országos Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), immár második alkalommal rendezett Honismereti hétvégi fotóstúrát. Ez alkalommal a farsangtemetéséről is híres Torockó volt a célpont. Nagyváradról, Kolozsvárról, Tordáról, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, és Gyergyószentmiklósról összesen ötvenhárman voltak jelen. A időjárás ugyan nem kedvezett, de ennek ellenére a farsangi jelmezes felvonuláson kívül sikerült megörökíteni a jellegzetes népviseleteket, valamint a helyi érdekességeket. Az esti program keretében vetítették és értékelték a nap közben készült fotókat. Vasárnap kiránduló idő volt, aminek következtében a csapat az 1130 m magas Székelykövet fotótúrázta. (vasgéza)
*
Korniss Péter Kolozsváron. A Kossuth-díjas fotóművész a Kolozsvár Társaság, valamint a Korunk Akadémia meghívottjaként 2010. március 3-án tartott előadást a fénykép szerepéről a médiában. Az előadást követően beszélgetésre került sor. A FOTÓGRAFIÁK (1967-2008) című kiállítását március 4-én a Bánffy palota emeleti kiállító termeiben nyitotta meg Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, valamint Kántor Lajos irodalomtörténész. (vasgéza)
*
A FIAP 23. Colour Print Biennáléjára Írországba kiküldött ország-kollekcióban Farkas László AFIAP (Kőbányai Pataky Fotóklub, Bp.), Horváth Eszter (Soproni Fotóklub), Horváth József (Győr), R. Kóródi Zsuzsanna (Réti Pál Fotóklub, Csepel), Mészáros Csaba (BMK-Reflex Fotóklub, Bp.), Molnár Tibor (Bp.), Szabó Aladár (Bp.), Szabó Márta (Főnix Fotóművészeti Kör, Székesfehérvár), Tóth Renáta (Szemere Fotókör, Miskolc) és Wágner Csapó József (Főnix Fotóművészeti Kör, Székesfehérvár) egy-egy alkotása szerepel.
*
2010. 03. 08-án, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Bartók András képzőművész nyitja meg Hodossy Ilona: Másvirágok című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 04. 07-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
Berhidán a Városi Művelődési Házban nyitották meg a Békefi Antal, Láng Tibor és Noll Béla, a Bakony Fotóklub tagjainak Reneszánsz töredékek című kiállítását, amely március 18-ig látogatható.
*
A veszprémi HEMO Fotóklub meghívására a Pannon Egyetem Fotóköre mutatkozik be a Honvéd Helyőrségi Művelődési Házban Veszprémben. (Veszprém Zalka M. tér 1.)
*
Várpalota Inota városrész Művelődési Házában kapott helyet Láng Tibor, a Bakony Fotóklub tagjának Fényvarázs című tárlata, amely 2010. március végéig látogatható.
*
Kanovits Gábor új weblapjára látogatókat invitál: www.gaborkanovits.com
*
Szlovák Sándorné Verses barangoló hazai tájakon című fotókiállítása Mezőkövesden, a Közösségi Házban (Szent László tér 24.) tekinthető meg március 19-ig látogatható hétköznapokon 9 órától 16 óráig.
*
A székelyudvarhelyi Exposia Alkotócsoport két Hargita megyei (Erdély) farsangtemetésen vett részt Csíkszentdomokoson és Alsósófalván. Az itt készült képekből egy kis összeállítást nézhetnek meg a téma iránt érdeklődők a következő tárhelyen: www.exposia.blogspot.com
*
Karácsony Iván A víz szépsége című fotókiállítása a Corvinus Egyetem Sóház épületében tekinthető meg (Bp., Fővám tér 13-15.) március 23-ig. Megnyitó március 9-én 18 órakor.
*
2010.márciu 6-án ifj. Hajdu György TV rendező nyitotta meg a Fotóművészeti Alkotók Szenior Csoportjának első bemutatkozó kiállítását Budapesten, a Montázs Tea és Kávéházban. A tárlaton dr Alexay Zoltán E-MAFOSZ/g, Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSZ/g, Békefi Antal, Dániel István E-MAFOSZ/g, Eisenmann József E-MAFOSZ/g, Fabó Katalin E-MAFOSZ, Gazsi József E-MAFOSZ, Hajdu György E-MAFOSZ/g, Juhos Nándor, Katona Katalin, Kiss András AFIAP, E-MAFOSZ/g, Kiss Andrásné, Kührner László ES-MAFOSZ, Láng Tibor E-MAFOSZ/g, Lipták Zsuzsa, Molnár István Géza E-MAFOSZ/g, Nagy Sándor, Szalánczy Béla E-MAFOSZ/g, Széplaki József és Veiland István E-MAFOSZ/g alkotásai tekinthetők meg.
*
A XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás és A divat világa a fotográfiában –tegnap és ma című kísérő kiállítás ünnepélyes megnyitójára, valamint a Sajtófotó Pályázat 2009 díjainak átadására 2010. március 18-án 15. 30 órakor, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében kerül sor. Kerekes M. István EFIAP/b Természet és tudomány kategóriában II. díjat; Szabó Márta (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár)Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia kategóriában II. díjat nyert; a kiállításon szerepel még Bese Zoltán a Dabasi Fotóklub tagja is.
*
A székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola első és másod éves fényképész és fotótermék kereskedő lánytanulóinak munkáiból kiállítás nyílik 2010. március 10-én " női szemmel ". A kiállítás a nőnapi sorozat ez évi rendezvénye. A tárlatot Posfai Attila ES-MAFOSZ, a Székesfehérvári Fotóklub elnöke és Rostásy Szabó Mihály fotográfus - tanár nyitja meg. A fotók április 17-ig tekinthetők meg a Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Házában (III. Béla király tér 1.). Kiállítók: Varga Eszter, Jónás Ella, Szabó Orsolya, Kovács Ágota, Kővári Judit, Kovács Zsófia, Piszkor Renáta, Szalók Zsófia, Bartos Alexandra, Szalai Betsabé, Papp Dóra, Németh Renáta, Szalai Diána, Rada Klaudia, Azcél Manuéla, Horváthné Szűcs Barbara.
*
Csidér Bálint E-MAFOSZ (Jászkun Fotóklub, Szolnok) "PIXELGRAFIKA" című fotókiállítása nyílik
2010.március 1-én 18 órakor a szentesi Galéria Kávéházban. A kiállítás megtekinthető április 12-ig a
nyitvatartási időben.
*
A kisújszállási Kossuth Fotóklub Tisztelettel meghív mindenkit: „Képeink színe-java” című első önálló fotókiállítására. Megnyitó: 2010. március 2-n (kedd) 17 órakor. Helyszín: Művelődési és Ifjúsági Központ. A kiállítást megnyitja: Baán Katalin MAFOSZ alelnöke.
*
Kaposváron, a Megyei és Városi Könyvtárban (Csokonai u. 4.) 2010. március 1-én 17 órakor nyílik dr. Hegedűs György (Somogyi Fotóklub) Via Crucis című fotókiállítása, amely április 9-ig tekinthető meg. A tárlatot páter dr. Leszkovszky György Pál OP nyitja meg.
*
2010. március 8-án, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Bartók András képzőművész nyitja meg Hodossy Ilona (Réti Pál Fotóklub, Budapest) Másvirágok című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 04. 07-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
Kosmály Gábor (Lévai Fotóklub) Régi képek és új történetek című fotókiállítása Pásztón, a Városi Könyvtár Galériában nyílik meg 2010. március 10-én 17 órakor.
*
Kalácsi René (Szempont Fotókör, Gyöngyös) új honlapjára látogatókat invitál: www.kalacsirene.hu
*
Monostoriné Hrabovszky Éva (Márvány Fotóműhely) weboldala új helyre költözött: www.monoheva.hu
*
Kiss Sándor Portré – lesen és… című fotókiállításának megnyitója 2010. március 19-én 17 órakor az Őrmezei Közösségi Ház Kőgalériájában lesz (1112 Budapest Cirmos u. 8.). Megtekinthető: 2010. március 22-től április 1-ig, szombat vasárnap kivételével, naponta 9-től 18 óráig. Megközelíthető a Kosztolányi Dezső térről a 150 és a 250 jelzésű autóbuszokkal.
*
2010. február 26-án Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban, a Romániai Fotóklubok Kupáját 2010-ben elnyerő Camera Club Siculorum fotóklub tartott évértékelő fotókiállítást. A kiállítást Balási Csaba EFIAP/s nemzetközi fotóművész a Román Fotóművészek Szövetségének alelnöke nyitotta meg. Kiállítók: Balási Csaba – EFIAP/s – Csíkszereda, Bakó Zoltán – Sepsiillyefalva, Bede Gábor – Kézdivásárhely, Kovács László Attila – Sepsiszentgyörgy, Nagy Lajos – EFIAP / PSA – Kézdivásárhely, Nagy B. Árpád – Sepsiszentgyörgy, Máriási Attila – Kézdivásárhely, Moldován Mihály – AFIAP – Hétfalu, Moldován Zsolt – Kézdivásárhely, Szász Fábián József – Sepsiszentgyörgy, Toró Attila – Sepsiszentgyörgy, Vargyasi Tamás – Sepsiszentgyörgy. További információk: http://www.sepsiszentgyorgy.info/rendezvenyek/83-camera-club-siculorum/289-camera-club-siculorum-fotokiallitas
*
Hatvani Ágnes E.MAFOSZ (Réti Pál Fotóklub, Budapest) Négy évszak c. önálló kiállítása Mezőkövesden, a Közösségi Házban nyílik meg, 2010. március 12-én 16 órakor. Megtekinthető: 2010. 04.17-ig, hétköznapokon: 8.00-18.00 óráig. Cím: Mezőkövesd, Szent László tér 24.
*
2010. február 23-án 17 órakor Bűvös hármas címmel nyílik kiállítás Győrben, a Városi Könyvtár Galériában (Herman Ottó u. 22.). A kiállítók: Dezséry-Szük Dorottya újságíró, Magyarósi Péter fotóművész és Szük Norbert festőművész. A tárlat március 18-ig látogatható.
*
Farkas Zoltán és Salamon Gábor a Prizma Kör alkotói szeretettel meghívják Önt és barátait KONNEKTOR című kiállításukra. Időpont: 2010.02.26. péntek 18 óra. Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház Budapest XV. ker. Szücs István út 45. A kiállítást Benke Ferenc fotográfus nyitja meg.
*
Győr Művészetéért-díjjal kitüntetett 50 éves Győri Fotóklub Egyesület rendezésében egy nem mindennapi kiállítás nyílik február 22-én 18 órakor Győrött a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Becker Irén Afrika a Száhel és szavanna vidéke c. tárlata egy számunkra ismeretlen vidékbe enged betekintést március 19-ig.
*
2010. március 1-én 18 órakor nyílik a Mezőföld Természetfotó Egyesület A mi világunk 2010 című fotókiállítása Dunaújvárosban, a Munkásművelődési Központban. A tárlat március 26-ig tart nyitva.
*
A Felföldi Fotográfusok Szövetsége február 20-án tartotta vezetőségválasztó közgyűlését. A Szövetség ügyvezető képviselőjének Szathmáry-Király Ádámot választották. A vezetőség tagjai: Bánóczi László, Jozef Peniasko (Szlovákia), Szűcs Ágnes. Póttag Koós László. A Szövetség programja továbbra is közös és egyéni kiállítások rendezése, alkotótáborok szervezése. Aktuális kiállításuk az Ágens Fotógalériában február 23-ig tekinthető meg (Bp., II. ker., Fő u. 73.).
*
Salgótarjánban, 2010. február 23-án 16.30-kor Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben a Világjáró Klubban Homoga József Csokonai Vitéz Mihály Alkotói-díjjal kitüntetett fotóművész tart előadást Szabadkai fotókirándulás címmel.
*
A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, valamint a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület
tisztelettel meghívja Önt és Barátait Vicai Olivér, a szabadkai Pannónia Fotóklub elnöke „Fekete – fehér”, - „CRNO – BELO” fotókiállításának megnyitójára és az azt követő beszélgetésre 2010. február 26-án (pénteken) 16.00 órára. A kiállítás helye: Salgótarján, Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, Bóna Kovács Károly Galéria. A kiállítást megnyitja: HOMOGA JÓZSEF AFIAP fotóművész, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke. A kiállítás az intézmény nyitvatartási idejében 2010. március 12-ig tekinthető meg.
*
TÉNYFÉKEZŐ - képes–zenés irodalmi sorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest Károlyi Mihály u. 16.) mindig csütörtökön, 18 órakor. Időpontok: 2010. márc. 4. és 18., ápr. 8., máj. 6.
*
2010. február 25-én 16 órakor nyílik a Szentély Galériában (Győr, Zrínyi u. 13.) dr. Alexay Zoltán E-MAFOSZ/g és Szabó Béla EFIAP Tánc – tavasz – ünnep című kiállítása, amely április 11-ig tekinthető meg.
*
A Bakony Fotóklub Varázslatos Somló vímű kollekciójának részletei megtekinthetők a www.ajka.abbcenter.com weblapon és a képeket 1-5 pontszámmal, valamint értékelő szöveggel naponta egyszer lehet értékelni. A kollektiva örülne és előre is köszöni, ha szakmai hozzászólók is lesznek.
*
Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban Láng Tibor Évgyűrűk című retrospektív kiállítása nyílt a szerző 83. születésnapja alkalmával és február végéig tekinthető meg a több mint hatvan különböző méretű alkotás.
*
Nagy Sándor, a Bakony Fotóklub tagjának nyílt kiállítása Ajkán a Bányász Közösségi házban, amely február végéig látogatható. A szerző tevékenységét is elemző cikkben számolt be az Ajkai Szó c. városi lap.
*
Frank Szabó Sándor, a Bakony Fotóklub tagja tárlatának a Kolontári Könyvtár adott helyet, amely e hónapban látható. A főleg csendéleteket tartalmazó fotók címét egy-egy versidézet helyettesíti.
*
Szabó Márta, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja nyitotta meg Székesfehérváron, a Műhely Kávéházban (Ady Endre u. 11.) az Utazás a világ körül – Ausztrália, 2009 című fotókiállítást. A tárlat március 12-ig tekinthető meg. A megnyitó alkalmából Csorba Károly Ausztrália természeti szépségei képekben címmel tartott úti élménybeszámolót.
*
Fejes László (COMPUR Fotóklub, Kaposvár) honlapjának új címe: http://www.fejesphoto.hu .
*
Kovács Attila (Gömöri Fotóklub) honlapja új képekkel várja a kedves látogatókat: http://attilakovacs.info
*
Farkas Sándor botanikus természetfotós, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja az elmúlt télen három hónapot töltött Ausztráliában, majd három hetet Új-Zéland északi szigetén. Ez idő alatt sikerült bebarangolnia a kontinens jelentős részét a sivatagos tájaktól az esőerdőkig, az óceánpartoktól az alpesi vidékekig. Kirándulásai során több ezer fényképfelvételt készített, melyek legjavát vetítéses előadássorozat keretében szeretné az érdeklődő nagyközönség elé tárni. Soron következő előadásában képei segítségével a világörökség részét képező Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Parkba látogathatunk el. Az előadás helye: Szekszárdi Balassa János Kórház kultúrterme (lila épület a nővérszálló mellett, megközelíthető a Wesselényi utcai porta felől). Időpontja: 2010. február 19. 17:00 óra
*
Incze Domokos AFIAP, E-MAFOSZ (Prisma Fotóklub, Csíkszereda) 48 fotóját bemutató kiállítás nyílt 2010. február 12-én a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában.
*
A PÁGISZ és ÁMK és a Győri Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja önt, családját, barátait és ismerőseit 2010. február 24-én, szerdán 17 órára Dániel István aranydiplomás fotóművész, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke „Fémek és fények” című kiállításának megnyitójára. Az alkotót köszönti Szabó Béla EFIAP fotóművész a Győri Fotóklub Egyesület ügyvezető elnöke. A tárlat megtekinthető 2010. március 25-ig az intézmény nyitvatartási idejében (Győr, Ikva u. 70.).
*
Fekete Zoltán és Olajos Gábor Ember és természet című fotókiállítása Miskolcon, az Ifjúsági és Szabadidő Házban (Győri kapu 27.) tekinthető meg 2010. február 26-ig.
*
MEGHÍVÓ Jó Ilona Ausztrália - néhány képben c. kiállítására. A tárlatot megnyitja: Fabó László orgonaépítő 2010. február 11-én 18 órakor. Közreműködik: Varjú Adrienn ének. A kiállítás helye: CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ, NAPFÉNY GALÉRIA, Budapest (Mátyásföld) Hunyadvár utca 43/b. Megközelíthető: Örs vezér térről a 176/E busszal, a Cinkotai HÉV-vel. Megtekinthető: 2010. március 8-ig, a művelődési ház (Tel: 06-1-401-3060) nyitvatartási idejében.
*
A Hevesi Sándor Általános Iskola galériája tisztelettel meghívja Önt, családját és ismerőseit 2010. február 11-én, csütörtökön 18 órára a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesülete "Az ezerarcú természet" című kiállításának ünnepélyes megnyitójára. A tárlatot megnyitja Zágon László ES-MAFOSZ, E-MAFOSZ/g és EFIAP diplomás fotóművész, a Kanizsa Fotóklub tagja. A vendégeket köszönti Szalánczy Béla HonE-MAFOSZ/G "ÉLETMŰ DÍJAS" fotóművész, a FOTO NATURA Természetfotósok Egyesületének elnöke. A műsorban közreműködik a Hevesi Sándor Általános Iskola 2. A osztálya Szerdahelyi Katalin tanítónő vezetésével. Kiállítók: Bárány Gusztáv, Glück György, Gulyás Gábor, Herbály László, Herbályné Szalánczy Ildikó, Kenéz György, Klemanovits Márk, Kovács Zoltán Pál, Láng István, Dr. Molnár Márk, Müller György, Nagy Gergely, Pálfalvi Tamás, Papp Tibor, Réti Zoltán E-MAFOSZ, Sélley Miklós, Sőtér Gergely, Szalánczy Béla E-MAFOSZ/g, Szekeres János E-MAFOSZ/s, Szűcs László alkotásai.
A kiállítást rendezte: Árváné Szabó Judit és Lengyák István. A tárlat megtekinthető: 2010. március 6-áig, iskolanapokon 8 –16 óra között. Cím: 8800 Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.
*
2010. március 1-én 18 órakor A mi világunk címmel nyílik fotókiállítása a Mezőföld Természetfotó Egyesület rendezésében a dunaújvárosi MMK Kassák Galériájában. A tárlat március 26-ig látogatható.
*
Szabó Márta új galériával várja honlapja látogatóit. www.szabomarta.hu
*
2010. 02. 08-án, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg Nerhaft Antalné Rejtély a képben című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 03. 03-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2010. január 20–22 között Ungváron, Munkácson, Beregszászban több civil szervezettel közösen ünnepi rendezvénysorozatot szervezett. Ennek része volt a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet II. Tehetséggondozási Program alkotói pályázatának eredményhirdetése, a díjak kiosztása vers, széppróza, grafika, műfordítás és fotó kategóriákban. Fotó kategóriában díjazottak: Kárpáti P. Zoltán I. hely; Lizák Alex II. hely.
A díjakat átadta Zubánics László.
*
A székesfehérvári Kirakat Galéria (a Kossuth Lajos utcai volt Íródeák papírbolt utcai portálja) mint minden hónapban, februárban is új tárlattal várja az érdeklődőket. Kiállítók: Becze Ferenc, Búsi Sándor, Déber Gábor, Dénes János, Garainé Mariann, Kun Attila E-MAFOSZ, Marton Ágota, Nervetti Károly E-MAFOSZ/g, Nervettiné Fekete Lídia E-MAFOSZ/g, Nyárai Horváth Péter, dr. Perényi István E-MAFOSZ/g, Posfai Attila ES-MAFOSZ, Reiber Magdolna, Rideg Ferenc E-MAFOSZ, Sipics László, Sulán Angéla, Szabó László E-MAFOSZ/g, Szabó Márta, Szelle Ibolya, Vagyon Attila és Varga Csaba.
*
A Soproni Fotóművészeti Kör meghívja Önt és kedves családját az eisenstadti (A) Fotokreis Eisenstadt kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Horváth Endre AFIAP, E-MAFOSZ/s a Soproni Fotóművészeti Kör elnöke és Hans Skarits Eisenstadt városi tanácsosa. A kiállítás a két fotókör együttműködésének eredményeképpen jött létre. A megnyitó időpontja: 2010. február 7, 11 óra. A kiállítás megtekinthető 2010 február 19-ig Sopronban a Várkerület Galériában( Sopron, Várkerület 19.) munkanapokon 10-16 óra között valamit szombat és vasárnap 10-13 óra között.
*
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves partnerét a Felföldi Fotográfusok Szövetsége első albumának könyvbemutató kiállítására. A megnyitó időpontja: 2010. február 13. 11 óra A kiállítást megnyitja: Szathmáry-Király Ádám ügyvezető-képviselő A kiállítás megtekinthető: 2010. 02. 13-23.
Helyszín: Ágens Fotóművészeti Galéria, 1027 Budapest, Fő u. 73.
Kiállító fotósok: Ancsin Mihály, Angyal András, Antal Ágota, Balázs Róbert Zsolt (R-Bert Bob), Bánóczi László EFIAP, Fekete Tamás, Fleischer, Juraj, Gárdi Tamás, Giba Máté, Horváth Endre E-MAFOSZ/s, Hutka Gábor, Kaczúr Illés, Kenyeres Csilla, Kocsis, Pavol, Koós László EFIAP, E-MAFOSZ/b, Korsós Dorottya, Kuchta Nándor, Lipták István, Lőkös Zoltán EFIAP, E-MAFOSZ/g, Mihalik Norbert, Németh Csaba, Pásztor Péter, Patrus Sándor, Peniasko, Josef, Szabó Bence, Szathmáry-Király Ádám EFIAP, E-MAFOSZ/g, Szathmáry-Király Ádámné Zsó, Szatmári-Margitai Zsófia, Szűcs Ágnes, Táncos Juraj, Terebesi Tamás, Tóth Károly AFIAP, Velican-Patrus Dóra, Zsuga Marianna.
*
Jó Ilona Új-Zélandról készült fotókiállítása 2010. február 18-ig megtekinthető Budapesten, a Melba étteremben, annak nyitvatartási idejében (Budapest, XIII. kerület, Meder utca 9. Telefon: 1-239-0282, 30-688-0801. Web: www.melbabudapest.hu).
*
Révkomáromi Helios Fotóklub következő kiállítása 2010. február 2-án 17 órakor nyílik a Duna Menti Múzeum Zichy palotájában. Köszöntőt mond Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének szlovákiai alelnöke. A tárlat április 10-ig látogatható.
*
A debreceni fotográfusok Keresztmetszet című fotókiállításáról cikk és sok-sok kiváló kép tekinthető meg a következő címen: http://www.fotoagora.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=180&Itemid=60
*
Eger franciaországi testvérvárosa MACON, fotópályázatot hirdetett és kiállítást szervezett testvérvárosai fotós alkotóközösségei számára. A pályázatra közös kollekciókat kértek a rendezők. Egert a Heves Megyei Fotóklub képviselte és III. helyezést ért el.
*
Kovács Attila (Szlovákia, Gömöri Fotóklub) Hangulathordozók c. diaporámája itt tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=clVKqRdo7H8
*
2010. február 16-án 15 órakor nyílik Vénig László (Nagykároly,Románia), Pósán Lajos (Margitta, Románia), Rádi Bálint (Kocsord), Konyha Miklós (Vásárosnamény) Mindent a szemnek! című fotókiállítása a vásárosnaményi művelődési központ kiállítótermében. A kiállítás 1 hónapig látogatható.
*
Füleki László Táncosok című fotókiállítása 2010. február 2-án 18 órakor nyílik a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. Látogatható február 26-ig.
*
A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház üvegtermében nyílik meg 2010. február 1-én 17 órakor Czirok Róbert és Bojtár Tamás KettősLátás című fotókiállítása, amely február 20-ig tart nyitva.
*
Szeretettel meghívjuk Önt és barátait 2010. február 3-án, szerdán 18.00 órakor a Csepeli Munkásotthon Réti Pál Fotóklubja ÉVADNYITÓ KIÁLLÍTÁSÁNAK megnyitójára. Megnyitó beszédet mond: Dr. Avarkeszi Dezső országgyűlési képviselő. Közreműködnek az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatói
KIÁLLÍTÓK: Berta Béla, Borbély Lajos, Czúni Imre E-MAFOSZ, Cs. Szabó Imre, Gábori Attila, Habus Lajos, Halászi Vilmos, Hatvani Ágnes E-MAFOSZ, Hodossy Ilona, Kántor Katalin, Kis Sándor, Kollár László, Kovács Gyula, Körösi Sándor, Mizik Zsuzsa, Oberländer Sándor, Oláh László Ferenc, Pataky Imre, R. Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona, Szabó Csaba, Székely János, Dr. Szinay Miklós, Tüske István E-MAFOSZ/b és Végh Péter. A kiállítás megtekinthető 2010. február 3–26-ig, munkanapokon 15.00-18.00 óra között.
*
NEMZETI PARKOK HÓNAPJA c. rendezvénysorozat a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárban 2010. február 4-25. Győr, Herman O. u. 22. Tel.: 96/516-670, www.gevk.hu
A nemzeti park a Természetvédelmi Világszövetség szerint olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és jövő generációi számára, amely megvédendő mindenfajta mezőgazdasági és ipari hasznosítástól, és amelyen lehetőség nyílik nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is. Az első, amely létrehozásának pillanatában a nemzeti park nevet is megkapta, az 1872-ben létrehozott Yellowstone Nemzeti Park.
2010. február 4. 17 óra: Körös- Maros Nemzeti Park – vetítés; Előadó: Dr. Kalotás Zsolt agrármérnök, több könyv szerzője
2010. február 11. 17 óra: Japán és Afrika nemzeti parkjai; Előadó: Nagy Z. László fotóművész
2010. február 18. 17 óra : Fertő-Hansági Nemzeti Park - vetítés; Előadó: Nagy Csaba erdőmérnök, a hasonló címmel írt könyv szerzője, a Győri Fotóklub Egyesület tiszteletbeli tagja
2010. február 25. 17 óra: Amerikai nemzeti parkok – vetítéses előadás; Előadó: Dr. Bodnár László tanár, több könyv szerzője
*
Gosztom Gergő és Somornai Tamás Első látásra című fotókiállítása Sopronban, a Gyermek és Ifjúsági Központban (Ady E. u. 10.) nyílik meg 2010. február 11-én 17 órakor. Köszöntőt mond Folcz Tóbiás fotóművész, a Soproni Fotóklub elnöke és Csigó Gergely fotóművész. A kiállítás március 11-ig látogatható.
*
Megjelent a X. IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL pályázati felhívása képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások beküldésére. Pályázati feltételek és a nevezési lap letölthető a www.mafosz.hu és a www.kondorkh.hu weboldalról A pályázaton részt vehet 14 éves kortól, minden középiskolás tanuló.
A művek témáját, műfaját és technikáját a pályázó tetszése szerint választhatja meg. A pályamunkák beérkezésének határideje: 2010 . március 12. Jelentkezési lap a czinczky@kondorkh.hu vagy a kondorkh@kondorkh.hu e-mail címen is igényelhető.
*
Láng Tibor E-MAFOSZ/g (Bakony Fotóklub, Veszprém) gondolatait a zsűrizési módszerekről a www.mafosz.hu weboldalon a Fotográfiai közélet – fórum menüpontban olvashatják el az érdeklődők. Amennyiben a témához hozzá kíván valaki szólni, írását a gyoril@mmikl.hu-ra küldheti.
*
Szita János Csend-foszlányok - Izland ősszel című fotókiállításának teljes anyaga megtekinthető a www.szitajanos.hu weblapon.
*
A Szentesi Művelődési Központ (Tóth József u. 10-14.) és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és barátait a
2010. február 1-én (hétfő) 18.00 órakor a kiskunfélegyházi WESSEL HUGÓ FOTÓKÖR kiállítására. Kiállítást megnyitja: Nagy István a Szentesi Fotókör vezetője. A kiállítás megtekinthető: február 26-ig az intézmény nyitva tartási ideje alatt.
A Wesel Hugó Fotókör 2 éve alakult meg Kiskunfélegyházán 10-15 lelkes amatőr fotóssal. Több országos és regionális fotópályázaton vettünk részt az elmúlt két évben, nagyon szép eredményekkel. Nemcsak kiállított, de díjazott képeink is voltak. Megrendeztünk egy sikeres nemzetközi fotópályázatot. A fotókör tagja a Kiskunfélegyházi Képzőművészek Körének, részt vesz a város életében. A virágos városért rendezvényen kiállítottuk képeinket a könyvtár előtt, természetesen a témához kapcsolódó fotókkal. Meghívásos pályázatot hirdettünk sikeresen a „Félegyháza Anno” könyvbemutatóhoz kapcsolódva "Félegyháza ma..." címmel. A kiállítás képei egy hónapig voltak láthatóak a Kiskun Múzeumban. Lehetőséget kaptunk a Dózsa iskola aulájában, Kiskunmajsán és Budapesten is egy - egy bemutatkozó kiállításra. Kapcsolatot építettünk ki a Szentesen, Kecskeméten, Szolnokon, Aradon és Marosvásárhelyen működő fotós alkotócsoportokkal.
Kiállítók: Albert Béla, Búcsu Alinda, Csillag Emese, Dávid László, Duksa Kovács József, Fekete Zsuzsa, Gyöngyösiné Ónodi Gyöngyi, Gyöngyösi Sándor, Hegedűs Tamás, Kiss Czakó Imre, László Ildikó, Móczár Tamás, Romhányiné Budai Brigitta, Schulz Zoltán, Tóthné Timafalvi Gizella, Váradi Éva.
*
A Réti Pál Fotóklub Évadnyitó kiállítása 2010. február 3-án (szerda) 18.00 órakor nyílik a Csepeli Munkásotthon Galéria 21 kiállítótermében (Bp. XXI. Árpád u. 1.). Megnyitja: Dr. Avarkeszi Dezső. Kiállítók: Berta Béla, Borbély Lajos, Czúni Imre, Cs. Szabó Imre, Gábori Attila, Habus Lajos, Halászi Vilmos, Hatvani Ágnes, Hodossy Ilona, Kántor Katalin, Kis Sándor, Kollár László, Kovács Gyula, Mizik Zsuzsa, Oberländer Sándor, Oláh László Ferenc, Pataky Imre, R. Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona, Szabó Csaba, Székely János, Dr. Szinay Miklós, Tüske István, Végh Péter.
Megtekinthető február 26-ig munkanapokon 15-18 óra között.
*
Ausztrália – 2009. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Ausztrália 2009 című kiállítása 2010. január 8-29. között Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly Kulturális Központban tekinthető meg. Innen Jánossomorjára viszik a képeket, ahol a Balassa Bálint Művelődési Ház és Könyvtár látja vendégül a tárlatot 2010. február 01.-10. között. Megnyitja és élménybeszámolót tart ausztráliai utazásáról Csorba Károly 2010.február 01.18 órakor. A következő kiállítás helyszíne Székesfehérvár, Műhely Kávéház, ahol 2010. február 12. és március 12. között látogatható a kiállítás. Megnyitja Szabó Márta, előadást tart Csorba Károly.
*
Gyulai Bence Márton fényképész, pedagógus és operatőr ingyenes Fotográfiai Digitális Tananyagot kínál az érdeklődők figyelmébe, amelyet folyamatosan frissét és bővít: http://www.photogyulai.hu/fdt/
*
Dr. Mann Judit (Óbudai Fotóklub) kiállítása 2010. február 2-án 18 órakor nyílik az Ibis (Volga) Hotel előcsarnokában, a Váci út és Dózsa György út sarkán (XIII. Dózsa György út 65) A kiállítást Eisenmann József aranydiplomás fotóművész nyitja meg. A tárlat február 28-ig látogatható.
*
2010. Január 15-től február 4-ig látogatható Tóth Béla Utak keresztje című fotókiállítása, a Magyary Zoltán Művelődési Központban (Tata, Váralja u. 4.).
*
A Magyar Kultúra napja alkalmából az APS stúdió TÉLBÖL A TAVASZBA című fotókiállítása nyílik ALBERTIRSÁN (Pesti út 85) a Móra Ferenc Művelődési Házban, 2010. január 23.-án 16 órakor. Kiállítók: Abonyi Maya, Baán Katalin, Barna Karolin, Bartók Gyöngyvér, Bock Pál, Burkus Alexandra, Csorba Károly, Fabó Katalin, Futó László, Gerle Marina, Jó Ilona, Katona Katalin, Keuler Éva, Kreutzer Iván, László Anna, dr. Mann Judit, Sebestyén László, Szabó Ferenc és Szamosvári József. A kiállítás megtekinthető 2010. február 6-ig a Művelődési Ház nyitvatartási rendjében (10-19h-ig).
*
MURVAI ERVIN Vintage – fények, amelyek képpé akartak válni című fotókiállítása Egerben, a Kísérleti Fotógalériában (EKMK Bartakovics Béla Közösségi Ház) tekinthető meg 2010. január 22-től március 5-ig. Megnyitó: 2010. január 22-én 18 órakor. http://murvaiervin.homedns.org
*
Garadosi panoráma. Kiállítás megnyitó a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából. Időpont: 2010. január 21., csütörtök 17 óra. Helyszín: Kriterion galéria, Csíkszereda
Társszervező: Csíkszentdomokos Helyi Tanácsa Csíkszentdomokosi Múzeum Egyesület. Közreműködik a Heveder zenekar. Kiállítók: Ádám Gyula, Balázs Attila, Bálint Zsigmond, Csíki Csaba, Erdély B. Előd, Fekete Zsolt, Găină Dorel, Haris László, Molnár Attila, Szentes Zágon, Urbán Ádám, Veres Nándor.
*
Kapolka Gábor Ima harmatért - pillanatképek a budapesti ortodox zsidó közösség hitéletéből és mindennapjaiból"című képsorozata most újra látható az Új Színház Galériában (Budapest VI. Paulay Ede utca 35.) A színház félemeletén kialakított szép tér január 16-tól egy hónapon át nyújt otthont a képeknek. www.kapolkagabor.hu
*
2010. január 22-én,17 órakor, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Csidér Bálint (E-MAFOSZ) "A Tánc varázsa"c. fotókiállítása nyílik Sarkadon a Bartók Béla Művelődési Központban. A kiállítás február 28-ig látogatható.
*
Kristóf Krisztián artistaművész cirkuszi témájú fotókiállítása látható a Benczúr Hotelben (1065 Budapest, Benczúr u. 35.) 2010. január 18. és 31. között. "Életem nagy részét a cirkusz közelében töltöm. Zsonglőr hivatásom lehetőséget ad arra, hogy a cirkusz különleges világát belülről is felfedezzem és megmutassam." A kiállítás kölcsönözhető, érdeklődni Rónyai Ritánál lehet a 00-36-20-434-7713-as telefonszámon.
*
Egy interjú Szabó Béla fotóművésszel, a Győri Fotóklub Egyesület ügyvezető elnökével:
http://www.hircity.hu/cgi-bin/hircity/index.cgi?view=ck&tID=611&nID=103047&nyelv=hu
*
Juhos Nándor (Óbudai Fotóklub) Kárpáti rapszódia című fotókiállítása 2010. január 15-én 18 órakor nyílik a Tető Galériában (1115 Budapest, Ecsed u. 13. Tel: 788-6695, www.tetogaleria.hu). A kiállítás megtekinthető 2010. január 15-től február 10-ig, hétfőtől – péntekig 15 – 18 óráig.
*
Az Újlipótvárosi Klub-Galéria tisztelettel meghívja Önt Hidvégi Péter aranydiplomás fotóművész 2010. január 21-én (csütörtökön) 18 órakor nyíló „Skóciai barangolások” című fotókiállításának megnyitójára. A tárlat megtekinthető 2010. február 5-ig, hétköznap 14 – 20 óra között.
*
Templomok és falvak. 2010 január 13-án szerdán 18 órától Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSz/g Műemlék templomaink című fotókiállításának, illetve Lélekőrző falvaim című fénykép albumának bemutatására kerül sor a Philotea Klubban, (Marosvásárhely, Kossuth utca 2.). A kiállítást megnyitja és az albumot bemutatja Ötvös József református esperes.
*
Január 13-án déli 13 órakor nyilik a csikszeredai Székely Károly Szakközépiskola kiállító termében a SzépFotóTár című kiállítás, amely a Szeptemberi Fotósulisok Tárlata lesz. Bemutatkozik Borbáth Áron, Czikó Eva-Emese, Fülöp Szilárd, Incze László, Kelemen Csaba, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Sütő Gábor, Incze Domokos A.FIAP. Megnyitót mond Cseke Gábor író.
*
Ugyancsak január 13-án lesz a megnyitója a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban Incze Domokos A.FIAP fotóművész, Székelyföldi tájak-emberek című kiállításának. A tárlatot Kertész Sándor kaposvári festőművész nyitja meg.
*
2010 Január 14.-én 18 órakor Fabó László orgonaéptő nyitja meg Baán Katalin M o z a i k o k című fotókiállítását Budapesten, a mátyásföldi Corvin Művelődési Ház Napfény Galériájában (Hunyadvár utca 43/b. megközelíthető az Örs vezér térről a 176/E ill. a 276/E busszal (bökényföldi mh.) és a cinkotai Hév-vel Megtekinthető: 2010 február 7-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében. Tel:06 1 401-3060.
*
Január 8-tól 28-ig látható Utcás Gábor (Bakony Fotóklub) SZÍNES VILÁG című fotókiállítása a veszprémi Íródeák Kávéházban.
*
2010. január 11-én, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Fabó László orgonaépítő nyitja meg Barna Karolin Varázslatos Portugália című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 02. 03-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
A bonyhádi Máté Réka Erdélyben készített fotóiból nyílik kiállítás a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban, 2010. január 12-én 18 órakor. A tárlat megnyitóján vetítéssel egybekötött élménybeszámolót is tart az alkotó. A kiállítás január végéig látogatható.
*
2010. január 11-től február 5-ig tekinthető meg a Kanizsa Fotóklub Rögzített fény című fotókiállítása Nagykanizsán, a Kanizsa Kulturális Központban (Széchenyi tér 5-9.). Megnyitó ünnepség: január 11-én 18 órakor.
*
Az Ágens Fotóművészeti Galéria nemzetközi fotókiállításának megnyitó és díjátadó ünnepsége 2010. január 16-án 11 órakor lesz Budapesten, az I. ker., Fő utca 73-ban. Köszöntőt mond Tűzkő Péter művészettörténész.
*
Boldvai Balázs fotókiállítása a Nemzeti Táncszínház kerengőjében tekinthető meg 2010. január 14-én 18 órától, január 31-ig.
*
Szita János Csend foszlányok – Izland ősszel című fotókiállítása 2010. január 15-ig tekinthető meg a Magyar Írószövetség székházában (Bp., VI. ker., Bajza u. 18.). További információk a fotós weblapján: www.szitajanos.hu
*
A Fotográfusok Pásztói Társasága 2010. január 15-én 17 órakor nyitja következő tárlatát, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
*
2010. január 11-től február 5-ig tekinthető meg a Kanizsa Fotóklub Rögzített fény című fotókiállítása Nagykanizsán, a Kanizsa Kulturális Központban (Széchenyi tér 5-9.). Megnyitó ünnepség: január 11-én 18 órakor.
*
Értesítés: Kövesi Eszter megújult weboldalának címe: www.eszterkovesi.com*A Soproni Fotóklub tagjai minden esztendőben egy házi pályázattal zárják az évet. 2009-ben tíz zsűritagot kértek fel a digitális pályaművek anonim értékelésére. Az összesített eredmény alapján a Soproni Fotóklub Év szerzője címet Lángh Gábor nyerte el 247 ponttal. A második helyen végzett Folcz Tóbiás AFIAP fotóművész 246 ponttal. A III. helyet Csigó Gergely nyerte el 236 ponttal. Az egyes képekre kapott pontszámok alapján I. Folcz Tóbiás, II. Horváth Eszter, III. ugyancsak Folcz Tóbiás. *
Szentesen a Galéria Étterem és Kávéházban (Petőfi u. 7/a.) a Szentesi Fotókör anyagából látható egy 20 képes válogatás. Kiállítás megnyitása: 2010 január 4-én, 18.00 órakor. Kiállító fotósok: Albert Béla, Apró Mária, Barna Péter, Berezvai László, Gencs Mária, Györgyi László, Hegedűs Tamás, Kis József, Kiss János, Kozma Anita, Králik Emese, Marton Ferenc, Nagy István, Pusztai Péter, Szabó Rita, Tóthné Timafalvi Gizella, Vajda Krisztina, Doba Lajos. A kiállítás február 1-ig látogatható.
*
2010. január 11-én, 18.00 órakor Szentesen a Művelődési és Ifjúsági Házban (Tóth J. u 10-14.) a szegedi Lajos Sándor Fotóklub kiállítása nyílik, ahol megtekinthetők Bárdos Róbert, Dezső Mihály, Dobóczki Zsolt, Gál Csaba, dr. Gyeviki János, dr. Michailovits Lehel, Ördög Dániel, Péntek László, Puskás János és Törköly József alkotásai. A Szentesi Fotókör által rendezett vendégkiállítás január 31-ig látogatható.
*
2010. 01. 11-én, hétfőn 17.00-kor a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) Fabó László orgonaépítő nyitja meg Barna Karolin Varázslatos Portugália című kiállítását. A kiállítás megtekinthető 2010. 02. 03-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 óra között.
*
Mátyus Károly fotóművész (Bakony Fotóklub, Veszprém) Emberközelben című kiállítása 2010. január 5-én 17 órakor nyílik Székesfehérváron a Helyőrségi Művelődési Központban. A kiállítást megnyitja: Szabó László a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének alelnöke, a Főnix Fotóművészeti Kőr vezetője.